Magas a lemorzsolódók aránya az orvosi- és egészségtudományi szakokon
A képzést elkezdők harmada nem fejezi be az egyetemet - derül ki a Felsőoktatási Elemzési Jelemzések legfrissebb számából, amelyet az eduline.hu közöl.
A dentálhigiénikus alapképzésről a hallgatók 67 százaléka elmegy, de a mentőtiszt, valamint az ápolás és betegellátás szakon is ez a szám eléri a 40 százalékot. A legkevesebben az általános orvosi, a gyógytornász és a fogorvosi képzést hagyják ott.
Közben ezer orvos megy nyugdíjba 2020-ig - hívja fel a figyelmet az eduline.hu. A felsőoktatási stratégia 2016-os cselekvési tervében az áll, 2020-ig ezer orvos, 185 fogorvos és 120 gyógyszerész nyugdíjazására kell számítani. Ezt - a dokumentum a 2014-ben felvettek létszámával kalkulál - az egyetemet elkezdők száma meghaladja.
Nem véletlen, hogy már nemcsak a mester-, hanem az alapszakos ápolók is pályázhatnak a tanévenként akár 640 ezer forintos bevételt jelentő Mihalicza-ösztöndíjra, mert nekik vállalniuk kell, hogy a végzést követő öt évből legalább két vagy három évig az állami egészségügyben dolgoznak majd.
eduline.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?