kapubanner for mobile

Magyar diákok a Prezi San Francisco-i bázisán

Fiatal informatikusokat, marketingeseket, értékesítőket és dizájnereket fogad ösztöndíjasként a Prezi, a LogMeIn, a Ustream és az NNG budapesti és külföldi irodája. Mi két ösztöndíjas segítségével a San Francisco-i Prezihez nyertünk betekintést. A cégnél egyszerre engedik szabadon jönni-menni, alkotni az embert, és követelik meg a komoly teljesítményt.

Tőlünk nyugatabbra már elterjedt hozzáállás, hogy az álláskeresők nem pozíciókban, hanem cégekben gondolkodnak. Nem egy-egy állást mérlegelnek, hanem azt, hogy jövendő munkahelyük egy olyan vállalatnál legyen, amelynek a céljaival, jövőképével azonosulni tudnak, amelyért szívesen dolgoznának. Itthon hasonló vonzerővel bírnak a közelmúltban felfutott magyar techvállalatok. Az ő együttműködésükből jött létre a Bridge Budapest nevű egyesület, amely egyhónapos ösztöndíjlehetőséget kínál a világ bármely szegletéből érkező egyetemista és frissdiplomás fiataloknak.

Évente 6-8 tehetséget hívnak meg, hogy a Bridge Budapestben közreműködő startupok egyikénél dolgozzanak számítástechnikai, marketing, sales vagy dizájn területen. Az alapítók közé tartozó LogMeInnek Bostonban és Budapesten, a Prezinek és a Ustreamnek pedig San Franciscoban és Budapesten segíthetnek be. Idén csatlakozott az iGO navigációs rendszert is fejlesztő NNG a csoporthoz, őket Izraelben és a Távol-Keleten lehet meglátogatni. A szervezetnek nem titkolt célja, hogy a fiataloknak meghozzák a kedvét a vállalkozáshoz. (A programban újságírók is részt vehetnek, ők egy-két hetet tölthetnek a vállalatok megismerésével.) A fiataloknak egyébként blogolniuk is kell az élményeikről a Bridge Budapest weboldalán.


Úgy fellelkesült, hogy amint hazajött, vállalkozni kezdett



A vegyészmérnöknek tanuló Ungvári Péter 2013-ban járt a Prezinél San Franciscoban, marketing területen. Az inspirálás nála valóban hatékony volt: amint hazajött, korábbi tevékenységeit céggé szervezte. A húszéves fiú most is épp egy újabb induló vállalkozást szervez, a Sportfolionnal készül élsportolók személyes márkáját, és sportklubok vállalati brandjét építeni. Péter azt mondja, motivációt kapott a programtól: először is hatalmas pozitív visszajelzés volt számára, hogy megkapta a lehetőséget, kint pedig látta, hogy mekkora lehetőség egy vállalkozást elindítani.


Vállalkozói hozzáállást követelnek



A Prezinél kreatív feladatokat kapott, többek között egy filmet kellett elkészítenie. "A San Franciscó-i irodában megkövetelik, hogy mindenki maga ossza be az idejét, hogy a maga főnöke legyen, ez nem való mindenkinek" - mondja Ungvári Péter. "Van egy projekted, de nem állnak a fejed felett. Nagyon nyitottak az ötleteidre és várják a visszajelzéseidet. Újdonság volt számomra, hogy a laza légkört milyen jól össze tudják egyeztetni a teljesítményorientáltsággal."

Szegletes Luca villamosmérnök, informatikus szintén tavaly járt a Prezinél San Franciscó-ban. A fiatal PhD hallgató szoftverfejlesztéssel foglalkozott a startupnál, míg itthon fogyatékos gyermekek számára készült programok fejlesztésében vesz részt. A csoport, amelyben dolgozik, diszlexiás, diszkalkuliás gyerekek számára készült oktatójátékokat készít. Szegletes Luca csak a Prezihez pályázott, azt mondja azért, mert kedveli a programot, és áttételesen a kutatási területéhez is kötődik, hiszen a tanulást is segítheti.

A kinti csoportja a belső levelezési rendszeren dolgozott éppen. Az egyhónapos folyamat elején shadowing módszerrel (megfigyelés) vette fel a fonalat, később bevonták kisebb munkákba, teszteléssel foglalkozott. Azt meséli, egyszerre kapott közvetlen segítséget a kollégáitól miközben hagyták önállóan dolgozni, és némi felelősséget is tettek rá a projektben - vagyis tényleg számítottak a munkájára.

Szegletes Lucát a Prezinél megismert időmenedzsment fogta meg igazán: a nem túlerőltetett, mégis hatékony munkaszervezés. "Nagyon jó time menedzsmenttel dolgoznak. Előre terveznek, de ha eltérnek is, reálisan be tudják lőni, hogy mire számítanak. Azt, hogy mikor minek van prioritása meg tudják beszélni a marketingesekkel, hiszen egy nagy térben elfér az összes munkatárs, így nem szigetes a működés." És még egy hangsúlyos különbség: azt mondja, kint folyamatosan mérnöknek érezte magát, és nem női mérnöknek, hiszen nagyon előítéletmentes a cég.

A csapat munkamódszeréről azt mondja, fontos számukra a szabadság, hogy ők oszthatják be az idejüket. Nagyon sokáig dolgoznak, de ők választják meg, hogy mikor jönnek és mennek. A napi meetingeken persze ott kell lenni, a projekteknél pedig heti tervek vannak. Ez frissen és motiválva tartja az embert, pörgős, gyors, mégis szabad a munkanap, bár másnap be kell róla számolniuk a meetingen.

Még egy hatalmas hozadéka van annak, ha az embert kiküldik egy hónapra San Franciscoba: mégpedig az, hogy San Franciscoban lehet. Mindkét nyilatkozónkat lenyűgözte a város, a pörgés, a rengeteg meetup és rendezvény, ahol érdekes emberekkel ismerkedhettek. A cég is rendkívül multi-kulti: a dolgozók fele magyar, fele amerikai illetve más nemzetiségű. A sok kultúra pedig többféle nézőpontot, színes, inspiráló környezetet teremt.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk