Magyar HR technológiai siker Németországban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyedi, élmény-alapú tanulási rendszerrel és módszertannal foglalkozó magyar technológiai vállalat, a Games for Business nyerte meg a Deutsche Bahn HR technológiai versenyét Berlinben - derül ki sajtóközleményükből.
2019 márciusában kapott a pécsi székhelyű vállalkozás meghívást a világ második legnagyobb szállítmányozási vállalata, a Deutsche Bahn által szervezett „DB MindBox” nevű technológiai versenyre. A verseny fő témája, azaz a kihívás az volt, hogy milyen HR technológiai megoldással tudják a pályázók támogatni a Deutsche Bahn hatékonyabb működését onboarding (a vállalathoz újonnan belépő kollégák betanítása illetve a szervezetbe való megfelelő integrálása) területen.
„A HR technológiai kategóriában, több mint 80 nemzetközi cég közül válogattak be minket a rövidlistára, ami azt jelentette, hogy május 22-én személyesen kellett prezentálnunk az elképzeléseinket Berlinben, az erre az alkalomra szervezett szakmai rendezvényen” - mondja Vendler Balázs, a Games for Business alapítója és ügyvezetője.
A győzelem 25 000 eurós díjjal jár, de ami ennél sokkal fontosabb, az az, hogy a győztessel szerződést is köt a Deutsche Bahn az adott területre.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc