kapubanner for mobile

Magyarországon átlagosan 17 százalékkal emelkedett az alapbér

A legmagasabb bérnövekedés a közepes méretű cégeknél, a legkisebb a nagy létszámú cégeknél történt.

images

Az elmúlt hónapokban tapasztalható infláció nemcsak az árazásra gyakorolt komoly hatást, hanem az alapbérekben is változásokat figyelhetünk meg. A Process Solutions ötven magyar ügyfél adatait vizsgálta a bérelemek változásával kapcsolatban, melyek között nagyjából egyforma arányban szerepeltek kis, közepes és nagy munkavállalói létszámmal rendelkező (jellemzően szellemi foglalkoztatású) cégek.

Az elemzés során a 2022. júniusában érvényben lévő alapbéreket hasonlították össze a 2023. júniusi alapbérekkel, valamint arra is keresték a választ, hogy változtattak-e a cégek a cafeteria rendszerükön 2022-ről 2023-ra, illetve vezettek-e be új, egyéb pénzbeni juttatást, pl. költségtérítést vagy bónuszt.

Az összes vizsgált cégre az átlagos alapbér növekedés 17,02% volt, ettől csak kissé marad el a medián, ami 16,18% a bérváltozásokra vonatkozóan.

A kisebb létszámú cégek esetében mind az átlag, mind a medián a teljes populációra vetített értékek körül mozog (átlag 17,25%, medián 16,77%). A legmagasabb növekedés a közepes méretű cégeknél figyelhető meg, itt az átlag 18,34%, a medián is hasonlóan magasabb, 17,2%. A legkisebb bérnövekedés a nagy létszámú cégeknél volt, itt az átlag csupán 14,87%, a medián pedig 15,09%.

Fordított trend tapasztalható a cafeteria megváltoztatása és egyéb, új bérelemek bevezetését tekintve. Leginkább a nagyobb vállalatoknál figyelhető meg, hogy változtattak a cafeteria rendszerükön – megemelték a keretet vagy új elemet vezettek be –, ez a szám pedig egyre csökken, párhuzamosan a foglalkoztatottak számával. A vizsgált cégek körében az egyik legnépszerűbb új juttatás a "car sharing” volt. Új bérelem bevezetése is főként a nagyobb létszámmal rendelkező vállaltoknál volt jellemző, leginkább távmunka, home office költségtámogatás formájában, míg a kis létszámú cégek esetében egyáltalán nem történt ilyen változás.

Nem mutatkozik szignifikáns különbség azonban attól függően, hogy a vállalatoknál inkább fizikai vagy szellemi munkát végző foglalkoztatás jellemző, habár szellemi foglalkoztatású munkavállalók esetében a cégek nagyobb arányban vezettek be valamilyen egyéb plusz juttatást az alapbér változása mellett.   

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk