Magyarországon is emelni kell a kötelező apaszabadság időtartamát
Az apai pótszabadságnak minimum két hét (azaz 10 munkanap) időtartamúnak kell lennie, eközben Magyarországon csak 5 nap jár az újdonsült édesapáknak, ikrek születése esetén pedig hét.
Hamarosan lépnie kell a magyar kormánynak az apai pótszabadságok ügyében, hiszen egy éven belül a hazai jogrendnek is alkalmazkodnia kell egy 2019-ben elfogadott uniós irányelvhez - írja a Pénzcentrum. Ez kimondja ugyanis, hogy az apai pótszabadságnak minimum két hét (azaz 10 munkanap) időtartaműnak kell lennie, eközben Magyarországon csak 5 nap jár az újdonsült édesapáknak, illetve ikrek születése esetén hét.
Az Európai Parlament két hónapnyi, át nem ruházható és fizetett szülői szabadsággal is kiegészítette a jogszabályt, ami alanyi jogon mindkét szülőnek jár. Azt ugyanakkor a tagállamok határozhatják meg, hogy a fentebb elfogadott minimális apaszabadság alatt milyen bérek, juttatások járnak az érintetteknek. Az EP viszont kikötötte, hogy ezeket úgy kell megállapítani, hogy a jobban kereső szülő is élhessen a neki járó szabadsággal.
A két éve elfogadott irányelvet a tagországoknak 3 éven belül kell átültetni a saját jogrendjükbe, így lassan a magyar kormánynak is lépnie kell az ügyben.
Fotó: unsplash.com
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

