Man at Work: Az önéletrajzok ideje lejárt
Felépített karrierprogram, strukturált felvételi folyamat és célzott toborzási kampány. Tízszer annyi jelentkezőt biztosít azonnali állásajánlattal és töredék ráfordított idő mellett a szimulációra épülő kompetenciafelmérés – közölte a Man at Work HR szolgáltató.
Évről évre nagyobb kihívást jelent, mind a vállalatok, mind a velük együttműködő munkaerő-közvetítők számára a megfelelő képzettséggel, szaktudással és motivációval is rendelkező munkaerő biztosítása. „Vannak olyan partnereink, akik a többcsatornás megoldást választják, ezért számos HR-szolgáltatóval egyszerre szerződnek. Vannak, akik csupán a saját toborzóikban hisznek, és a saját felvételi folyamataikat fejlesztik. Olyanok is akadnak, akiknél a szakterületekre fókuszálva specialisták szűk köre dolgozik a jelöltfelkutatáson. De bárhogy is, a legtöbb esetben ugyanazokkal az önéletrajzokkal találkozunk. Mi sem hiszünk a csodákban, sem az esőtáncban, és ahogy a jelöltek klónozása sem opció, mindig valami egészen új dolgon törjük a fejünket” – fogalmaz Ottó Csaba, a Man at Work ügyvezető igazgatója.
Évek óta toboroznak kékgalléros munkakörökre az egyik élelemiszeripari partnerük számára, akiknél idén nyáron a szokásosnál is nagyobb volument tett ki az üres álláshelyek száma. Részben a természetes fluktuáció kezelésére, részben a folyamatban lévő nagyobb léptékű gyártókapacitás bővítés, részben pedig a termék szezonális jellege miatt, plusz munkaerőigény keletkezett. A szakmai tapasztalattal rendelkező és még reálisnak mondható anyagi ellentételezést elváró élelmiszeripari technikusok megtalálására csekély esély mutatkozott.
A standard munkaköri profilok meghirdetésén túl, a vállalat kidolgozott egy, a frissen érettségizetteknek szóló karrierprogramot. „Azt a feladatot kaptuk – más szolgáltatókkal karöltve -, találjuk meg, próbáljuk meg beazonosítani számukra a munkaerőpiacról azokat a pályát tévesztett fiatal munkavállalókat, akik épp munkahelyváltáson törik a fejüket. Akik nem olyan munkakörben dolgoznak, ami megfelel a személyiségüknek, vagy pedig azokat a frissen végzett álláskeresőket, akik még azt sem tudják, merre induljanak el, épp nem találják a helyüket, és ez kapóra jön számukra” – foglalta össze az ügyvezető. Jelölteket kellett felkutatniuk, akik rendelkeznek az érettségi mellett olyan egyszerű tulajdonságokkal, mint a nyitottság valami egészen újra, másra, mint amit eddig tanultak, csináltak, vagy amit a szüleik szántak nekik, hajlandóak az átképzésre, valóban lelkesek, van bennük műszaki érdeklődés, kellően eltökéltek és motiváltak a vállalásaik teljesítésére a karrierprogram végéig.
A Man at Work szakemberei toborzási startégiájukban - korosztály szempontjából - elsősorban a célcsoportnak, másodsorban pedig az idősebb generációnak szóló social media felületeket választottak és helyeztek el hirdetéseket. Egy-egy jelölt kapcsán keletkező megérzéseik helyett olyan, a munkakör szempontjából fontos kompetenciák komplex mérésére, vizsgálatára alkalmas felvételi folyamatot dolgoztak ki, amely alapjaiban szakít a hagyományokkal. Nem igényel például önéletrajzot, többkörös felvételi interjúkat, ahogy a termelést hátráltató próbanapra sincs szükség. A tesztkitöltés, vagyis az online kompetenciamérés adatainak elemzését egy egykörös felvételi nap követi, ahol barátságos környezetben a pályázók többed magukkal egy kifejezetten élvezetes „programsorozatban” vehetnek részt. Ennek egyik kulcseleme, amikor a pályázók digitális eszközre fejlesztett, a munkakör tevékenységeit szimuláló feladatokat oldanak meg, így a felvételiztető területvezetők közvetlenül érzékelik a jelöltek rezdüléseit, és kapásból el tudják dönteni kikkel szeretnének együtt dolgozni. Egyúttal szem előtt tartja az álláskeresők azonnali visszajelzés iránti igényét is, így aki jól szerepel, a felvételi nap végén állásajánlattal távozhat. Ez a vizsgálati módszer bármely munkakörre alkalmazható, a viselt gallér színétől független. Az eredmény pedig a munkáltató szemszögéből a töredék idő alatt tízszeres jelentkezőből konstans 82% feletti beválási arány.
Fotó: Ottó Csaba ügyvezető
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A 2026 elején is alacsony munkanélküliségi ráta mellett számos ágazatban – különösen az építőiparban és az élelmiszer-feldolgozó szektorban... Teljes cikk
Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át. Teljes cikk
A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán. Teljes cikk
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 1 hete
- Valóban kiválasztható a legjobb jelölt? Így segítenek a személyiségtesztek a toborzás során 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- LinkedIn: álomállásból kiberveszély? Így csalnak a toborzók 4 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 1 hónapja
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 1 hónapja
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hónapja
- Nők a munkában: sokat javítottunk, de Izland még messze van 1 hónapja
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja


Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?