Márciusra már az emelt bért kapják a kormánytisztviselők
A márciusi fizetéssel érkezik a kormánytisztviselők megemelt bére - közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.
Közleményük szerint a közszféra béremelési programjának következő lépéseként most átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban - a minisztériumokban és a háttérintézményeknél - dolgozó kormánytisztviselők bére - idézi az mti. Erről tavaly novemberben döntött a kormány, majd a parlament, de cserébe keményebben is fogják majd őket.
A törvény szerinti új besorolása alapján a kormánytisztviselő január elsejétől vált jogosulttá a megemelt illetményre. A munkáltatóknak március 15-ig kell kiállítani az új kinevezési okmányokat, amelyből a tisztviselő értesül az álláshelyének besorolásáról és az új illetményéről.
A kormánytisztviselők a februári fizetésükkel egy összegben megkapják a fel nem használt szabadságuk megváltását is.
A márciusi illetmény kifizetésével egyidejűleg, áprilisban fizetik ki a január-februári illetménykülönbözetet is.
Átlagosan 30 százalékos béremelés történik, de ez - a munkáltató döntése alapján - egyénenként eltérő lehet. Az idén összesen 40 milliárd forintot fordít a kormány a közigazgatási bérek rendezésére - írta közleményében a Miniszterelnökség.
mti

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek