kapubanner for mobile

Még a cafetéria sem fogja kompenzálni a megélhetést jövőre

Az egyik szolgáltató szerint a jövőre életbe lépő új cafeteriarendszer jövedelemcsökkenést hozhat a munkavállalóknak, hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

images

images

Mint megírtuk, jövőre lép életbe a cafeteria új rendszere, amely jelentős változásokat hoz. A tervek szerint kikerül a béren kívüli juttatások rendszeréből a hidegétel-utalvány, vagy összege havi öt-nyolcezer forintra csökken. Csak ez lenne élelmiszerre váltható, az utalványokat pedig egy állami cégtől vehetnék meg a munkáltatók. Most három francia cég uralja az utalványpiacot.
A tervezet szerint Széchenyi pihenőkártyán belül lehet majd meleg étkezést biztosítani a dolgozóknak. Nem lesz az új rendszer része az internetszolgáltatás, lakbértámogatás viszont igen.

Kardos György, a Bonus Cafeteria Kft. ügyvezetője a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kijelentette: ezt egy viszonylag szűk kör veszi majd igénybe, az étkezési támogatás változása pedig jövedelemcsökkenést hozhat a dolgozóknak. Kardos György szerint a SZÉP (Széchenyi Pihenőkártya) kártyára jövőre még kisebb lesz az igény, mert még kevés az elfogadóhely. Szerinte ha megmarad a béren kívüli juttatási keret, akkor kevésbé fogja kompenzálni a mindennapi megélhetést.

Hirado.hu/Magyar Rádió
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek