Megdöbbentő: minden tizedik dolgozó hiányzott már depresszió miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMinden tizedik dolgozó volt már depresszió miatt távol munkájától - állapították meg hét európai országban készült felmérésükben az Európai Depresszió Szövetség (EDA) kutatói.
Az úgynevezett Mori-felmérést 7 ezer ember bevonásával Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban, Dániában, Törökországban, Spanyolországban és Franciaországban készítették, eredményét az Európai Depresszióellenes Napon, hétfőn hozták nyilvánosságra.
A megkérdezettek átlagosan 20 százalékánál állapítottak meg addigi élete során valamikor depressziót, a diagnózis a leggyakoribb Nagy-Britanniában volt 26 százalékkal, a legkisebb előfordulási arányt pedig Olaszországban találták 12 százalékkal.
A depressziót tapasztalt dolgozók közöl a legtöbben Németországban, Dániában és Nagy-Britanniában maradtak távol munkájuktól valamennyi időre (61 százalék, 60 százalék és 58 százalék), míg a legkisebb arányban Törökországban (25 százalék) voltak távol emiatt.
Egy-egy depressziós epizód alatt az érintettek átlagosan 36 napot töltöttek távol munkájuktól, de a számok itt is szórtak a Nagy-Britanniában mért 41 naptól az Olaszországban kapott 23 napig.
A kérdőívben átlagosan minden negyedik érintett ember válaszolta, hogy nem mondta meg munkaadójának, hogy depresszió miatt maradt távol. Minden harmadik depresszióval diagnosztizált dolgozó pedig úgy érezte, hogy veszélybe kerülhet állása.
A megkérdezett 792 vezető harmada válaszolta, hogy nem kap formális támogatást a depressziós alkalmazottaival való foglalkozáshoz. Ezen a területen a brit vezetők álltak a legjobb helyen, a 117 résztvevő menedzser túlnyomó többsége úgy érezte, hogy támogatja a humánerőforrás-osztály.
"A felmérés eredménye azt mutatja, többet kellene tennünk, hogy növeljük a tudatosságot, és támogassuk a munkavállalókat és munkaadókat abban, hogy felismerjék és kezeljék a depressziót a munkahelyeken" - idézte Vincenzo Costigliolát, az EDA elnökét a BBC hírszolgálata.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek