kapubanner for mobile

Megindulhat az outsourcing piac

Az idén már növekedésnek indulhat a válság hatására beszűkült, stagnáló informatikai erőforrás kihelyezési (outsourcing) piac egy cég szerint.

Bár a NAVIGATOR Informatika Zrt. előrejelzése alapján a válság hatása a következő két-három évben is érezhető lesz, az outsourcingon belül tovább nőhet például a több operációs rendszer futtatását egy időben, illetve az egy fizikai szerveren több külső szerver használatát lehetővé tévő virtualizáció iránti igény. Részben azért, mert a cég szerint egy stabilabb gazdasági környezetben a vállalatok hosszú távon várhatóan jobban elfogadják és a gyakorlatban is alkalmazzák majd az innovatív megoldásokat.

A cég tapasztalata szerint a nagyvállalatokkal szemben a kis-, és középvállalkozások reagálnak leginkább rugalmasan az innovatív megoldásokra, így jelentős potenciált jelenthetnek az elkövetkező időszakban. A jelenleg közel 6.000 felhasználót kiszolgáló és 400 szervert üzemeltető vállalat szerint az it-outsourcing mellett például az üzemeltetési, valamint a tanácsadási és a konzultációs szolgáltatások is növekedésnek indulnak a következő hónapokban.

A piaci növekedést azonban befolyásolja az is, hogy egyelőre még nem jelentek meg nagy számban újabb, nagy ügyfelek, illetve a jelenlegiek is inkább a költségek racionalizálására törekednek.
A válság új útra terelte az outsourcing szolgáltatókat is, amelyeknek alkalmazkodniuk kellett az ügyfelek megváltozott igényeihez.


Nem mernek lépni a vállalatok



Annak ellenére például, hogy a gazdasági recesszió hatására 2009-ben az előző évhez képest közel ötven százalékkal több cég érdeklődött a vállalkozásnál az outsourcing és a PC-mentes irodai megoldások iránt, mégis, a vártnál sokkal kisebb ütemben nőtt az informatikai erőforrás-kihelyezések száma. Ennek fő oka, hogy megnőtt a szerződések átfutási ideje, valamint a fokozott érdeklődés ellenére a piac szereplőinek jelentős hányada a gyakorlatban egyelőre nem mer lépni, kerüli az innovatív technológiákat és az alternatív megoldásokat.

Beigazolódott az a feltételezés is, hogy a vállalatok kevesebb pénzt költenek az informatikára, ezen belül csökkentik a szolgáltatásra költött összegeket is.

A cég szerint a piaci növekedést befolyásolja az is, hogy mikor lesznek elérhetők ismét az informatikai területen lehívható fejlesztési támogatások.

Az outsourcing piac hatodik legnagyobb szerepelője, a NAVIGATOR az idén arra számít, hogy az árbevétele mellett a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) is nőni fog, s így megerősítheti pozícióját a piacon.

A vállalat konszolidált árbevétele tavaly 1,65 milliárd forint volt, míg az idén várhatóan 1,81 milliárd forint lesz. Az árbevétel rendszerintegrációs hányada nem éri el a 10 százalékot, míg jelentős része a technológiai outsourcing szolgáltatásból származik.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek

Ugyanakkora forgalmat hoz a vendéglátás, mint a járvány előtt, mégis 15–20 ezer dolgozó és közel 10 ezer üzlet hiányzik a szektorból – mondja... Teljes cikk

A legjobb HR menedzsment szoftverek: itt a teszt eredménye

Egy kanadai szakportál, a People Managing People szakértői - akik maguk is gyakorló HR-esek - 2019 óta tesztelik és értékelik a HR szoftvereket. Saját... Teljes cikk

A jövő az ember és az AI együttműködéséről szól - így látta az évet Bánhidi Eszter, a Sanofi HR vezetője

Míg 2025 az AI adaptáció éve volt, 2026-ban már az AI által támogatott HR erősítése a cél, mindeközben megőrizve az emberközpontúságot és a... Teljes cikk