kapubanner for mobile

Megindulhat idén a bérfelzárkóztatás az egészségügyben

Megindul az egészségügyben foglalkoztatottak bérfelzárkózása idén, átlagosan 20 százalékkal. 2016 júliusától, az állami fenntartású intézmények munkavállalóinak kamarai tagdíját az állam átvállalja - mondta a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Cser Ágnes az M1-en azt mondta, hogy a szakdolgozók esetében idén átlagosan 20 százalékos bérfejlesztés körvonalazódik, a szakszervezet pedig szeretné elérni, hogy a következő három évben négy alkalommal is legyen béremelés.

Emellett közel a megállapodás a minimálbér és a garantált bérminimum közötti évek alatt felhalmozódott összecsúszások kiegyensúlyozásáról - mondta az elnök. Jelenleg ugyanis a 10-20-30 éve, rendkívüli felkészültséget igénylő munkát végző dolgozók ugyanannyit keresnek, mint akik most jöttek az ágazatba dolgozni - tette hozzá.

Cser Ágnes elmondása szerint az egészségügyi ágazatban 80 ezer szakdolgozó van, 20 ezer alatti az aktív orvosok száma, ezen felül mintegy 25 ezer gazdasági-, műszaki háttérfoglalkoztatott munkavállaló van, az ő bérfejlesztésük még nyitott kérdés.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk

"Nem akartam úgy járni, mint a meggyilkolt cégvezető" – ezért kaptak a dolgozók milliós bónuszt

A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk