Megkezdődik a leépítés az állami szférában
A 24.hu információi szerint 9-10 ezer állami alkalmazott veszítheti el a munkáját október végéig. A következő napokban derül ki kinek kell mennie, az elküldött dolgozókat átképeznék műtőssegédnek, ápolónak, vagy bölcsődei gondozónak - írják.
A minisztériumokban és a kormányzati háttérintézményekben 20-40 százalékos létszám leépítést terveznek - írja a lap.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter augusztusban még egy 15-20 százalékos leépítésről beszélt. A 24.hu információ szerint jóval nagyobb arányú lesz az elküldöttek száma, van ahol minden harmadik embernek mennie kell.
A kormányzat azzal számol, hogy a kirúgott dolgozók egy részét az egészségügybe és a szociális ágazatba tudja terelni. Budapesten és Pest megyében óriási a kereslet betegápolókra és műtőssegédekre, bölcsődei-óvodai gyermekfelügyelőkre, gondozókra. Így ezekre a szakmákra OKJ tanfolyamokat indítanak, hogy átképezzék az elbocsátott dolgozókat. Ez nagyjából 1 millió forintba kerül majd fejenként.
Fotó: HírTV
24.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek