Megmarad a korengedményes nyugdíj
A korábbi szándék ellenére jövőre nem szűnik meg a korengedményes nyugdíj, de igénybevételének szabályai szigorodnak - közölte Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön.
A korengedményes nyugdíjat a 62 éves öregségi nyugdíjkorhatár előtt 5 évvel akkor lehetett igénybe venni, ha erről a munkáltató és a munkaadó egyezségre jutott, és a munkáltató vállalta, hogy az előrehozott korhatárig előre, egy összegben befizeti a munkavállaló nyugdíját a nyugdíjalapba. Ez a lehetőség továbbra is fennáll majd, ám változik az igénybevételhez szükséges szolgálati idő - jelentett ki Korózs Lajos. Eddig az előrehozott öregségi nyugdíj esetében elegendő volt 38 évnyi, a csökkentett előrehozott nyugdíj esetében pedig 33 évnyi szolgálati idő.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) múlt pénteken úgy foglalt állást, hogy a következő fél évben mindhárom oldal az egész korengedményes, korkedvezményes nyugdíjrendszert áttekinti - közölte az államtitkár. A kabinet azért kezdeményezte az OÉT ülésén a korengedményes nyugdíj 2010-ig való fenntartását, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben ezzel is segítse azokat, akiknek a munkahelyük elvesztése esetén a korengedményes nyugdíj biztosítja a megélhetést.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk
A bérsáv egy meghatározott tartomány, amely kijelöli, hogy egy adott munkakörben vagy pozíciószinten - minimum és maximum - mekkora bruttó fizetést... Teljes cikk
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 4 hete
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 4 hete
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 4 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 4 hete
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 1 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 1 hónapja
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 1 hónapja
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?