Megosztja a piacot az online nyelvtanulás
Egyre több képző intézmény, egyetem indít e-learning tanfolyamokat, köztük nyelvtanfolyamokat, ami kényelmes megoldást jelent tanároknak és tanulónak egyaránt, de a hatékonysággal többen vitatkoznak. Számos szellemes, mindenre kiterjedő internetes nyelvtanfolyam létezik. Kik választják ezeket a tanterem helyett, melyek az előnyei és a hátrányai? Erről kérdeztük az 5 Perc Angol magazin főszerkesztőjét, Szalai Nórát és a Brainturbo nyelvtanfolyam vezetőjét, Temesi Lászlót.
Többen a hagyományos nyelvtanfolyam mellett teszik le a voksot. Bryan Tracy módszere például a szellemi potenciál kiaknázásán alapul. Losanov bolgár pszichológus superlearning módszere arra alapul, hogy a megfelelően kiválasztott, többnyire klasszikus zene, valamint relaxálás segítségével megsokszorozható a tanulási képességünk, és nem is fáradunk el.
Rendhagyó Temesi László és Sziládi Gyula vezette Brainturbo nyelvtanfolyam. Azt hangsúlyozzák, hogy nem általában kell idegen nyelvet tanulni, hanem kifejezett céllal, illetve arra az élethelyzetre készülve, ahol a nyelvet használni szeretnénk. Egy szabadalmaztatott csúcstechnológiás személyfejlesztő berendezés segíti a tanítást, és 40 tanóra alatt garantálják, hogy használható nyelvtudáshoz juthatunk.
Szalai Nóra szerint az e-learninges tanulás előtérbe kerülését egyre inkább a fillérekért elérhető telefonos és tabletes nyelvoktató alkalmazások garantálják. Anyagi okok miatt is egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a fix időbeosztásos, hagyományos keretek között zajló nyelvtanulást (akár nyelviskolában, akár magánórán), valamint a szigorú időbeosztáshoz egyre nehezebb alkalmazkodni. Így kézenfekvő és egyszerű megoldás az internet igénybevétele, hiszen időbeli és térbeli korlátok nélkül bárki bármikor gyakorolhat, a fellelhető tananyagok és kurzusok kínálata pedig szinte végtelen lehetőségeket kínál.
A vállalati nyelvoktatás is megoldható online
Az 5 Perc Angol vállalati e-learninges tananyagok gyártásával és oktatórendszerek menedzselésével is foglalkozik - említi Szalai Nóra, és ezen a területen is egyre inkább felváltják a hagyományos kurzusokat az e-learning alapú vagy blended (kevert) képzéseket. Az e-learninges kurzusok sokkal jobban beilleszthetők az egyes dolgozók munkarendjébe, mivel nem kell egymáshoz igazodniuk, pontosan követhető a részvételi arány, a haladás és az elért eredmény, és hosszú távon sokkal költséghatékonyabb ez a megoldás a cégek számára.
Arra a kérdésre, hogy az internetes nyelvtanulás a nyelvtanfolyamok végét jelenti-e Szalai Nóra válasza az, hogy a hagyományos oktatást teljesen nem fogja felváltani az internetes nyelvtanulás, de a nyelvtanulási tendencia egyre inkább el fog tolódni a rugalmasabb és olcsóbb megoldások felé nemcsak a vállalati szektorban, hanem a lakosság körében is. Az utóbbi évek tapasztalata alapján a nyelviskolák is egyre inkább speciális kurzusokat és társalgási klubokat kínálnak hagyományos tanfolyamok helyett, hiszen egyre többen keresik a beszélgetés és az élőbeszéd gyakorlásának lehetőségét. Az elméletet, a nyelvtant és ezek gyakorlását az interneten, akár egyedül is meg tudják tanulni, míg a beszéd gyakorlásának leghatékonyabb módja még mindig a kiscsoportos tanfolyam, vagy a magánóra, lehetőség szerint anyanyelvi oktatók bevonásával.
Ebben Schróth Georgina is egyetért - ő jelenleg is nyelvtanfolyamon tanul, miközben egy számítástechnikai cég titkárnőjeként dolgozik. Szerinte egy bizonyos alapot tud biztosítani az internetes nyelvoktatás, viszont számára fontos, hogy ott legyen egy nyelvtanár, aki el tudja magyarázni, ha valamit nem ért, és segít, ha elakad. Elképzelhetőnek tartja, hogy valaki meg tudjon tanulni egy nyelvet csak az internetes oktatáson keresztül, ehhez viszont kitartás kell és napi több órás monitor előtt ülés. Jobban preferálja a kézzelfogható dolgokat - könyv és munkafüzet - és persze a tanár jelenlétét. Ennek ellenére az a véleménye, hogy az internetes oktatásé a jövő. Elsősorban költséghatékony és bárhol, bármikor végezhető. Jelenleg a Be Happy nyelvtanfolyamra jár, ahol személyre szabottan tanulhat. A tanfolyam sajátossága az, hogy kis csoportban tanulnak, rugalmas, hallgatóhoz és munkaidőhöz igazodva akár hétvégén is lehet órára menni.
Georgina anyagi okok miatt próbálkozott a kormány által indított nyelvtanulási lehetőséggel is, sajnos eddig nem sok sikerrel. A jelentkezésére nem kapott választ, talán azért, mert ezek a pályázati lehetőségek inkább a szegényebb rétegeknek, munkanélkülieknek, hátrányos helyzetűeknek szólnak. Örül, hogy ezek az emberek is nyelvtanulási lehetőséghez jutnak, csak akkor így kellene hirdetni.
A nyelvtanulásra nem létezik univerzálisan jó módszer. Mindig vannak trendek a nyelvoktatásban is, de ez nem jelenti azt, hogy az egyik módszer jobb vagy hatékonyabb, mint a másik - véleményezi Szalai Nóra. Minden ember máshogy tanul. Van, aki vizuális típus, és van, aki hallás után jegyzi meg a szavakat. Van, akinek szüksége van sok feladatmegoldásra, hogy egy-egy szerkezet rögzüljön. A sikeres tanulás titka, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb módszert, majd a módszer elvei mentén a legmegfelelőbb tananyagot. Ez igaz a hagyományos és az internetes oktatásra is. Lehet bármilyen jó egy tanár, ha nem tud megfelelő eszközöket és tananyagokat felsorakoztatni, illetve teljesen reális az is, hogy valaki az interneten talál olyan módszert és tananyagot, amely segítségével teljesen önállóan is tud haladni, főleg, ha az adott programhoz tartozik hanganyag is, így azzal a hallás utáni értést és a kiejtést is tudja gyakorolni.
Csak egy okostelefon kell hozzá, de hiányozhat az élőszó
Az interneten keresztüli nyelvtanulásnak mindenképpen előnye, hogy időben és térben nem kötött, tehát ha internetkapcsolat van, akkor bárki bárhol tud tanulni akár már egy mobiltelefon segítségével is. A világhálón fellelhető kurzusok, tananyagok, gyakorló oldalak kínálata szinte kimeríthetetlen, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Célszerű olyat választani, ahol sok hanganyag és interaktív feladat is van a magyarázatok és szövegek mellett. Hátránya talán az élőbeszéd gyakorlásának hiánya, mert bár virtuális tantermekben vagy Skype-on megtartott órákkal lehet "szimulálni" a beszédet, az mégiscsak élőben az igazi.
Temesi László tízéves tapasztalata szerint a mai napig nagy piaca van a nyelvtanfolyamoknak. Szerinte bármilyen program lehet a neten, nem rögzül úgy a tudás, mint egy tanfolyamon. Többen próbálkoztak internetes nyelvtanulással, amiben csalódva végül beiratkoztak a tanfolyamukra. A létszám 80 százalékát ilyen hallgatók teszik ki.
A nyelvtanulásnál nem elhanyagolható az inspiráció, az akarat. Többen időhiányra hivatkoznak és ez érthető, kevés idő jut mindenre a 8-10 órás munkaidő mellett. Azonban remekül lehet gyakorolni a nyelvet olyan tevékenység mellett, amihez nem kell különösebb koncentráció. Az ember megpróbálja elmondani többször azt a leckét, amit akár az internetes tanfolyamon vagy a hagyományos nyelvtanfolyamon feladtak, és mikor a számonkérésre kerül a sor, meglátja, hogy menni fog.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Nyelvvizsga nélkül is diploma? Összeomlott a nyelvvizsgázás Magyarországon 3 hónapja
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 3 hónapja
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hónapja
- Honnan szerezzük be a szükséges irodaszereket? 3 hónapja
- Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért 3 hónapja
- Cafeteria 2026 4 hónapja
- Legális-e az iGaming iparágban való munka? 4 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 4 hónapja
- Hogyan válhat a vállalati nyelvoktatás a cég egyik legerősebb eszközévé? 5 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?