kapubanner for mobile

Mégsem öl az ülés?

A hosszú órákon át tartó ülés nem növeli a halálozás kockázatát az Exeteri Egyetem hosszú távú, nagyszabású kutatásának eredményei alapján.

A University College London tudósaival együtt készített kutatás ellentmond a korábbi nézeteknek, melyek szerint az üldögélés akkor is közelebb hozhatja a halált, ha egyébként az ember más testmozgást végez mellette.

Az International Journal of Epidemiology című szaklapban megjelent tanulmány készítői több mint ötezer résztvevőt követtek tizenhat éven át. Azt találták, hogy akár otthon, akár a munkában ül sokat az ember, az nem függ össze a halálozás kockázatának fokozódásával.

Az eredmények a brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) ajánlásaival is ellentétesek. Az NHS szerint a túl hosszú ideig tartó ülés árt az egészségnek függetlenül attól, ki mennyit sportol.
„A probléma a mozgás hiánya, nem önmagában az ülve töltött idő, erre mutat rá a kutatásunk. Az alacsony energiafelhasználással járó mozdulatlan testhelyzetek mindegyike káros az egészségre, mindegy, hogy ülünk-e vagy állunk” – magyarázta Melvyn Hillsdon, az Exeteri Egyetem sport- és egészségtudományi tanszékének munkatársa.

Rámutatott, hogy eredményeik az irodai dolgozók egészsége érdekében egyre inkább támogatott álló- és sétáló munkaállomások előnyeit is kétségbe vonják.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek