Megjelent: 1 éve

Megszülethetett az egyezség a 2023-as minimálbérről

Ha minden igaz, a minimálbér jövőre bruttó 232 ezer forintra, a garantált bérminimum 296 400 forintra emelkedik.

minimál bér egyezség 2023-
images

Elvi megállapodás született a december 13-i bértárgyalásokon: a minimálbér januártól 16 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 14 százalékkal nő 2023-ban - értesült a Napi.hu.

Azaz a minimálbér jövőre bruttó 232 ezer forintra, a garantált bérminimum 296 400 forintra emelkedik.

Végül lekerült a napirendről az a javaslat, amely szerint két lépcsőben emelkedett volna a garantált bérminimum összege. 

A munkáltatói oldal három érdekképviselete egységesen támogatta a minimálbér 16 százalékos és a bérminimum 14 százalékos emelését. A szakszervezetek közül a Liga és a Munkástanácsok is elfogadhatónak tartja az alkut, ám a Magyar Szakszervezeti Szövetség azonban még nem bólintott rá a javaslatra. Ha a MASZSZ nem írja alá a megállapodást félő, hogy - egyezség híján - elmarad a minimálbérek jövő évi emelése. A képviselet korábban legalább 20 százalékos emelést tartott elfogadhatónak - írja a portál. 

A szociális partnerek csütörtökön tárgyalnak újra. A munkaadói oldal részéről Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke elmondta: nagyon kemény kompromisszum eredményeként határozták meg a béremelés mértékét. A béremelést tekintve a munkaadói oldal "elment a falig" - mondta. 

A munkaadói oldal a tárgyalások kezdetén a minimálbérnél 15 százalékos, a garantált bérminimumnál pedig két lépcsőben elsőként januárban 12, majd júliustól újabb 3 százalékpontos emelést javasolt. A szakszervezetekkel folytatott egyeztetést követően végül a legkisebb bérnél felmentek 16 százalékra, a garantált bérminimumnál pedig felajánlották a 14 százalékos egylépcsős emelést. 

Zs. Szőke Zoltán kiemelte: azt kérték a kormánytól, vállaljon kötelezettséget a bérmegállapodásban arra, hogy a bérek kapcsán a munkaadókat terhelő adó és járulékok mértékét 2023-ban nem fogja emelni. Hiszen a munkaadók számításaiknál a mostani 13 százalékos szociális hozzájárulási adóval kalkuláltak - jegyezte meg. 

Teljes a bizonytalanság az energiaügyek alakulását és az infláció növekedését illetően, amelyek viszont mind közrejátszanak abban, hogy a vállalkozások miként fogják elviselni, főként a szakmunkás bérminimum emelésének a mértékét.

Palkovics Imre, a MOSZ elnöke elmondta: a keddi ülésen a Liga és a MOSZ együtt 17 százalékos, míg a MASZSZ 20 százalékos minimálbér-emelést javasolt. A munkaadói oldal a 16 százalékos emelésig tudott elmenni, a 20 százalékos mértéket irreálisnak nevezte. 

A garantált bérminimumnál a szakszervezetek a 12+3 százalék helyett felvetették a 13+2 százalékos béremelés lehetőségét, amelyre válaszul a munkaadói oldal közölte: egy lépésben 14 százalékot hajlandóak emelni. 

A minimálbér kevesebb mint 300 ezer, a garantált bérminimum csaknem 800 ezer embert érint.
Amennyiben csütörtökön délután a következő ülésen a MASZSZ támogatja a javaslatot, akkor már januártól nőhet a dolgozók bére, ellenkező esetben számolni kell azzal, hogy a tárgyalások ismét áthúzódnak a következő évre. De akár az a veszély is fennáll, hogy egyáltalán nem lesz minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés jövőre - mondta Palkovics Imre.

Fotó: unsplash.com

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk