Mennyi szabadság és végkielégítés jár 15 év után?
Feleségem 1983-ban született. Negyedik gyermekünk gyes lejárta után munkáltatójától megkapta felmondását. 15 év munkaviszony után, amiből az első 5 évet töltötte munkával, utána folyamatosan szülési szabadság, gyed, gyes-en volt. A munkáltató végkielégítést nem akar fizetni, szerinte kb. 40 nap szabadság jár, amit kifizetne. Kérdésem mennyit kellene fizetnie?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
A feleségének tehát az életkora alapján 2011-ben 2 nap pótszabadság járt, 2014-ben 3 nap pótszabadság, 2016-ban 4 nap pótszabadság, 2018-ban 5 nap pótszabadság, és 2020-ban 6 nap pótszabadság járt az alap 20 munkanap szabadság mellett.
A feleségét a 16 évesnél fiatalabb egy gyermeke után 2, két gyermeke után 4, kettőnél több gyermeke után összesen 7 munkanap pótszabadság illeti meg. Ez a felesége esetében azt jelenti, hogy 2010-től 2 nap pótszabadság illette meg, 2013-tól 4 nap pótszabadság, és 2015-től 7 nap pótszabadság illeti meg.
Nagyon fontos azonban, hogy a feleségét kizárólag a keresőképtelenség (pl. ha veszélyeztetett terhes volt, úgy ennek a tartama) idejére, a fizetés nélküli szabadság első 6 hónapjára (mikor gyeden és gyesen volt) és a szülési szabadság teljes tartamára (mikor tgyást, és csedet kapott) illeti meg a szabadság.
A fentiekben rögzített szabadnapok számával és az irányadó időszakokkal kell tehát kiszámolni a feleségét ténylegesen megillető szabadnapok számát arányosítva. 2011-ben például a feleségét 24 nap szabadság illette meg a teljes évre (20 nap alapszabadság, 2 nap életkor alapján járó szabadság, 2 nap gyermek után járó szabadság), azonban a 24 napot arányosítani kell, mert csak a fizetés nélküli szabadság első 6 hónapjára (mikor gyeden és gyesen volt) és a szülési szabadság teljes tartamára (mikor tgyást, és csedet kapott) illeti meg a szabadság. Ha ez tegyük fel csak 8 hónapot jelent, akkor csak 16 nap szabadság illeti meg abban az évben (12 hónapra 24 nap, akkor arányosítva 1 hónapra 2 nap illeti meg, 8 hónapra pedig 16 nap).
A szülési szabadság és a gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság munkában töltött időnek minősül. Ez azt jelenti tehát, hogy a feleségének jár végkielégítés a munkáltató felmondása alapján, 15 éves munkaviszony esetében ez 4 havi távolléti díjnak megfelelő összeget jelent.
Felhívjuk azonban a figyelmét, hogy amennyiben a felmondás indoka a felesége munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségi okkal összefüggő képessége, akkor nem jár végkielégítés.
A munkaviszony felmondással történő megszüntetésekor legkésőbb az utolsó munkában töltött naptól, egyébként legkésőbb a munkaviszony megszűnésétől számított ötödik munkanapon a felesége részére ki kell adni a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat.
Amennyiben tehát a munkáltató nem adja ki az igazolásokat, úgy az illetékes kormányhivatal munkaügyi és munkavédelmi főosztályánál (a felesége lakcíme szerinti hivatal) élhetnek bejelentéssel, vagy pert kezdeményezhetnek a munkáltató ellen.
Amennyiben a munkáltató nem fizeti meg a felmondás következtében járó végkielégítés összegét, úgy is pert kezdeményezhetnek a munkáltató ellen, fontos azonban, hogy a keresetet a felmondás átvételétől számított 30 napon belül be kell nyújtani az illetékes bírósághoz.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Cégünknél éves munkaidőkeretben, 12 órás 4 műszakos rendben dolgozóknál a betegszabadság miatt utólag elveszik az év elején meghatározott... Teljes cikk
Nagy fokú munkahelyi stressz és kimerülés miatt a háziorvosom táppénzre vett (60%). Korábban jelentkeztem egy felnőttképzési tanfolyamra, a... Teljes cikk
A munkahelyem a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény hatálya alá tartozó minisztérium. Egy dolgozó 2020. október 1-jétől... Teljes cikk
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 3 hete
- Megingott a magyar dolgozók biztonságérzete és jövőképe 4 hete
- Szabadság minden áron? - Rengeteg dolgozó keresett rá erre a kifejezésre az ünnep után 1 hónapja
- Táppénz alatt kirúghatnak? 2 hónapja
- Védett kor 2026-ban: kirúgható-e az, aki már közel a nyugdíjhoz? 2 hónapja
- Felmérés: világszerte minden ötödik ember munkahelyet váltana egy éven belül 2 hónapja
- Felmondás menete 2026 2 hónapja
- Szabadság számítása 2026 2 hónapja
- Hogyan tervezd meg a szabadnapjaidat 2026-ban? Ajánlott nyaralóhelyek 2 hónapja
- Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén? 2 hónapja
- Nem közeli hozzátartozó halála esetén, jár a temetési szabadság? 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben