kapubanner for mobile

Mennyit keres egy folyamatmérnök?

A folyamatmérnökök bére már néhány éve sem volt rossz, az elmúlt hat évben pedig az összeg tovább emelkedett, így 2018-ban a havi bruttó átlagbér 448 200 forint volt. A munkában megszerzett tapasztalat komoly különbséget jelent a javadalmazásban, 10 év közel 120 ezer forintos különbséget jelent a pályakezdő bérhez képest, a Fizetések.hu által küldött adatok alapján.

A folyamatmérnökök régiós szempontból Komárom-Esztergom megyében keresnek a legjobban, ahol 502 400 forint az átlagfizetés. Ezen a területen meglepő módon Budapest, 451 800 forinttal csak a negyedik helyen szerepel a keresetek szempontjából, Komárom-Esztergomon kívül, Bács-Kiskun (486 300), Heves (479 200) és Veszprém megye (468 000) is megelőzi a fővárost. Ezeknek a megyéknek közös jellemzője, hogy mindegyikben fontos szerepet játszik az autóipar. Bár a megyék sora ebben a kimutatásban nem teljes, a szereplő területek közül Vas megyében lehet a legkevesebbet keresni fejlesztőmérnökként, 410 000 forintot.

Mint azt az elején is említettük, a szakmában eltöltött idő ezen a területen jelentős bérkülönbséget jelent.



Szépen emelkedett az évek folyamán a folyamatfejlesztők bére. A 2013-14-es időszakot kivéve, évente nagyjából 20 ezer forinttal nőttek a fizetések.



Az adatokat a Fizetések.hu szolgáltatta.

Ha folyamatmérnöki állást keres az állásportálon számos lehetőséget talál.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tudja meg, mennyit ér! Új jogok a bértranszparenciával.

Mindenkit érint, és már szinte nincs cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. Bár a jelentéstételi kötelezettség hatálybalépésig... Teljes cikk

Vége az adózási kiskapunak? Így kerülje el a NAV-bírságot az ICT-nél!

A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk

725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb

2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk