Mi Hazánk: Méltatlanul alacsonyak a hazai bérek, 50-100 százalékos emelésre van szükség
A "méltatlanul alacsony" hazai bérek jelentős, a következő 5-10 évben akár 50-100 százalékos emelését sürgette a Mi Hazánk Mozgalom munkaügyi kabinetjének elnöke, Lantos János.
A növekvő élelmiszerárak, a brutális infláció és a megugró rezsi elértékteleníti az amúgy is alacsony hazai fizetéseket, emiatt mind többen kerülnek Magyarországon súlyos egzisztenciális válságba.
Lantos János az elmúlt harminc év elhibázott gazdaságpolitikáját okolta a kialakult helyzetért, szerinte ez idő alatt mindkét nagy politikai tömb kiszolgálta a multinacionális tőkét, gyakorlatilag semmit nem téve az önálló magyar nemzetgazdaságért. Mint mondta, a nemzetközi óriáscégek kivételezett helyzetének megszüntetésére, a hazai kis- és közepes vállalkozások támogatására és az állami alkalmazottak foglalkoztatási struktúrájának átalakítására van szükség.
A "nagy, korrupt vízfejeket vissza kell szorítani, meg kell semmisíteni" - fogalmazott -, így rengeteg forrás szabadulna fel, és az államnak így lenne lehetősége a bérek emelésére.
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek



Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon