Mi sülhet ki a start-up működés és a multinacionális nagyvállalati kultúra (véletlen) találkozásából?
Olyan cég, ahol nagy érték a fejlesztői szaktudás egy, vagy több konkrét területen egyre több van a magyar piacon, akár nemzetközi karrierlehetőséget is kínálva. Olyan azonban, ahol emellett díjazzák a start-up szellemiséget, ami piacosítható ötletek kitalálásában és megvalósításában gondolkodik, annál kevesebb.
A felvásárló Cisco a felhőalapú megoldásokban akart léptéket váltani, amikor megvette a Banzai Cloud magyar startupot. Az akvizícióban a technológiát és a csapatot is megvásárolták és a Cisco technológiai inkubációs szervezetébe integrálták.
A Cisco a Google-hez hasonlóan kezdett egy globális csapat felépítésébe Cisco Emerging Technologies and Incubation néven, ahol az innovátor szakemberek és szofterfejlesztők fókuszában új üzleti lehetőségekre épülő ötletek kidolgozása, termékek, szolgáltatások tervezése és fejlesztése áll. Tagjai tehetséges és nyitott gondolkodású emberek, akik globális, világszínvonalú projektek létrehozásában vesznek részt, munkájukat pedig együttműködő partnerek, cégek, egyetemek segítik.
Ehhez a szervezethez csatlakozott idén év elején a budapesti székhelyű, 11 senior rendszermérnök összefogásával 2017-ben alapított Banzai Cloud, amelynek most 34 fős csapata jártas a Kubernetes-re épített, új generációs Cloud Native alkalmazások fejlesztésében és skálázásában, és nyílt forráskódon alapuló projektek és közösségek aktív résztvevője egyben.
Termékeik olyan automatizált alkalmazások, amelyek a nagyvállalatoknál használt felhő alapú rendszerek fejlesztését, üzemeltetését és használatát könnyítik meg, modernizálják, teszik rugalmassá és integrálhatóvá. A fejlesztésük alapja a Kubernetes nevű szoftver mély ismerete, ami önmagában is egy bonyolult rendszer, erre építve fejleszt a Banzai Cloud tulajdonképpen kulcsrakész hibrid rendszereket.
A Kubernetes alapú rendszereké a jövő?
A Kubernetes alapú rendszerek jelentik ma azt az őrületet, ami korábban a felhőre való átállás volt: a nagyvállalati ügyfelek mindenhol ezt a tudást keresik. A nagy megoldásszállító cégek nem akarnak lemaradni abban a versenyben, hogy Kubernetesre épülő, magas hozzáadott értékű megoldásokat tudjanak nyújtani. Ilyenkor pedig vagy kifejlesztik maguknak, vagy megveszik valakitől.
Aki csatlakozik a Banzai Cloud csapatához, az amellett, hogy nemzetközi karrierút bejárására számíthat, tapasztalatot szerezhet Cloud Native, Open Source és AI projektekben, agilis működésben, egy nagyvállalat keretein belül, biztonságban, szervezetten, de a start-upok minden előnyével. A termékfejlesztés mellett részt vehet a rendszeresen közzétett, technológiai deep-dive blogposztok elkészítésében, melyek segítenek elsajátítani a területhez kapcsolódó tudást az érdeklődő közönségnek.
Emellett mindenki lehetőséget kap saját ötletek kitalálására és azok megvalósítására is: ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az itt dolgozók az idejük 20%-át saját maguk oszthatják be annak a reményében, hogy új érdekes es értékes projekteket dolgozzanak ki.
A Banzai Cloud most várja kísérletezésre nyitott, csapatjátékos mérnökök jelentkezését, sokféle projekt megvalósításához – Cloud Native, Golang, Front-end fejlesztők és tesztelő szakemberek személyében.
Merész ötletek valóra váltásával együtt megváltoztathatjuk azt, ami lehetséges az alkalmazásokban, a hálózatépítésben, az alkalmazásbiztonságban és máshol.
Ha érdekelnének Cisco ET&I részleg pozíciói, az alábbi oldalon találhatsz további információkat:
Nyitókép: Pixabay
(támogatott tartalom)
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A kínai Engine AI bemutatta T800 nevű humanoid robotját, amelyet „rombolásra született” szlogennel hirdetnek – és amely egy demonstráción szó... Teljes cikk
A mérnökinformatikusi területen jelentősen felértékelődhet azoknak a tudása, akik nemcsak szoftveres, hanem hardveres képzettséggel is rendelkeznek. Teljes cikk
- Milliomos IT-szakmák: ezekért a munkakörökért fizetnek csillagászati összegeket 2 hónapja
- Mennyit keres egy informatikus? 3 hónapja
- Contracting 3 hónapja
- A Videókártya: Mélyreható Útmutató a 2025-ös Gamer Piacra (A Definíciótól az RTX 5090-ig) 4 hónapja
- Előbb lesz munkahelye a bölcsésznek, mint az informatikusnak – mit hoz az új jövő? 5 hónapja
- Itt vannak a számok, ennyit keresnek a kezdő informatikusok 6 hónapja
- Cloud Architect 6 hónapja
- Spórol az állam, leépít a Posta – kik kerültek sorra? 7 hónapja
- DNS-be kódolt versenyelőny: fájdalmas generációváltás jöhet az IT-szektorban 8 hónapja
- Mennyit keresnek a karrierváltó informatikusok? 11 hónapja
- Ekkora fizetésre számíthat, aki átképzi magát informatikusnak 11 hónapja

A tudás törvényei: a megértés kulcsa