kapubanner for mobile

Milyen a minőségi függönykarnis?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egy lakásban sok dolog van, amire szükség lehet, de azt hiszem, kijelenthetjük, hogy senki nem szereti, ha odakintről “kukkolják”, ezért talán nincs olyan ház, ahol ne lenne függöny az ablakon. Azonban a függöny sem lebeghet a semmibe, így ennek tartását nagyban megkönnyíti a függönykarnis.

A következő pár sorban néhány különleges karnisról, illetve a termék felszereléséről olvashatsz bővebben.

Hova szereljem fel a karnist?



Amikor az ember beköltözik az első saját lakásába, sokszor tanácstalan, néha még a legegyértelműbb kérdésekben is. Most egy kis segítségre lelhetsz a karnis felszerelését illetően. 

A karnist általában a mennyezetre vagy az oldalfalra szereljük fel. Mennyezeti függönytartót akkor érdemes választani, ha kevés a hely a plafon és az ablaknyílás között, és el szeretnénk rejteni a karnist, vagy ha csak optikailag nyújtani szeretnénk az ablakot. Az oldalfali karnisok általában sokkal látványosabbak, mint a mennyezeti változatok, bár ennek köszönhetően szinte bármilyen környezetbe találhatunk megfelelő darabot.

Természetesen nem árt összehangolni beszerzését a többi a termékkel! A Designmarket függönykiegészítői között minden szükséges eszközt megtalálsz, hogy teljes legyen az összhang!

A függönykarnisok típusai



Anyaguk szerint különféle függönytartókat különböztetünk meg.

A műanyag karnis egy olcsó kategóriás karnisnak számít, így a minősége sem mindig olyan tartós, mint a többi típusú tartónak.

Az alumínium karnisok kiváló minőségűek és nagyon strapabíróak. Ezek óriási előnye, hogy időtállóak, jó ár-érték arányúnak mondhatóak, és szinte minden területen felhasználhatóak. Ráadásul a függöny mozgatásakor hangtalan csúsztatást biztosítanak a műanyag csúszkák. 

Aztán ott vannak az ún. motoros karnisok, amelyeket gyakorlatilag egy gombnyomással kényelmesen vezérelhetünk. Ma már az automatizálás egyre nagyobb szerepet kap az árnyékolástechnikában, szinte minden produktum programozható. Nincs ez másképpen a karnisok esetében sem, amelyeket gyakorlatilag egyetlen gombnyomással programozhatunk arra, hogy mikor nyisson és zárjon. Ezek előnye, hogy esztétikusak, könnyen beszerelhetőek és csendes a működésük.

Alumínium karnisok



Láthattuk tehát, hogy az alumínium karnisok a minőségi felső- és középkategóriát testesítik meg. Az általában nikkel- és acélanyagú termékek különböző formában és kialakításban kaphatóak.

A Chroma Tens acélrúd szimpla, állítható, továbbá fekete és szürke színben is kapható. Ennek és más hasonló termékek előnye, hogy fúrás nélkül is felhelyezhetőek, így nem kell azon aggódni, hogy tönkretesszük a falat.

Nos, most már tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, innentől kezdve csak rajtad múlik, hogy mennyire stílusos lakást kreálsz!
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek