Milyen módon érdemes italt választani?
A különféle szeszes italok választéka mára annyira széles lett, hogy meglehetősen nehéz közülük választani. Pláne annak fényében igaz ez, hogy bármennyire is meglepő, de az egyes italok típusai eltérően hathatnak a szervezetre és a kedélyállapotra.

Egy átfogó brit kutatás meglepő eredményei
Nagy-Britanniában egy kutatás során mintegy 30 ezer személy alkoholfogyasztási szokásait figyelték meg. A cél egyértelműen az volt, hogy sikerüljön többet megtudni az alkohol által kiváltott érzelmek jellegéről. A kutatásban résztvevők több mint a fele egyértelműen nyugodtabbnak érezte magát a sör, illetve a bor hatására. Az erősebb italok viszont sokkal inkább energikusabbá, tüzesebbé és sokszor agresszívabbá is tették a vizsgált személyeket. Az eltérő hatás egyrészt magyarázható azzal, hogy a különféle röviditalok fogyasztása által gyorsabban emelkedik meg a szervezet véralkoholszintje. Emellett pedig a fogyasztott ital egyéb összetevői másfajta hatást képesek kifejteni az agyunkban is.
A sör és a bor ellentétes velejárója
Nagy általánosságban kijelenthető, hogy a borfogyasztás serkentőleg hat a gondolkodásra és segítheti az inspirációt. Persze nehéz általánosságban megállapítani ezzel kapcsolatban bármit is, mert borfajtából is számtalan elérhető a gyümölcsösebb változatoktól kezdve egészen a testes vörösborokig. Ha a bor inspirál, akkor a sör sokkal inkább elringat. Legalábbis ellazít, és nyugodt állapotba lehet kerülni a határása. Hogyha sört fogyasztunk, akkor tehát ne várjuk azt feltétlenül, hogy a hatására inspirált állapotba kerülünk, és nagy gondolataink támadnak.
Ami a röviditalokat illeti
Röviditalok kapcsán sem igazán lehet megfogalmazni nagy általánosságokat a hatásukat illetően. Az mindenesetre biztos, hogy a minőségnek itt is kiemelt szerepe van.Egy minőségi whisky-t kortyolgatva sokkal nagyobb valószínűséggel kerülünk ugyanis pozitív hangulatba, esetleg inspirált állapotba, mintha egy a sarki bolt legalsó polcáról vennénk le például egy alacsony kategóriás vodkát.
A kulcs persze az, hogy ismerjük meg önmagunkat is. Figyeljük meg azt, ahogyan az egyes italok hatnak ránk, mert ez is különböző lehet mindenkinél. Hogyha képbe kerülünk a ránk gyakorolt hatást illetően, akkor sokkal tudatosabban tudjuk megválasztani legközelebb az elfogyasztani kívánt italt.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Nem aprózta el a karácsonyi meglepetést a Magyar Államkincstár: több ezer dolgozó kapott közel 52 ezer forint értékű ajándékcsomagot, tele... Teljes cikk
Életének hetvenegyedik évében, kedden meghalt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, többek közt a Sátántangó és a Werckmeister... Teljes cikk
A munkahelyi ünnepi hangulat sok helyen kényszerré válik: egy friss felmérés szerint a dolgozók nagy része komoly pénzügyi és érzelmi nyomást... Teljes cikk
A tudás törvényei: a megértés kulcsa