Szerző: Kovács Regina Megjelent: 3 éve

Minden azt mutatja, hogy egyre jobb nőnek lenni a munkahelyeken

A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) idén nyolcadik alkalommal írt ki pályázatot a „Legjobb Női Munkahely” díj elnyerésére. A díj átadására idén a Personal Hungary 12. Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás keretében került sor.

A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) ebben az évben nyolcadik alkalommal kiírt pályázata alapján a „Legjobb Női Munkahely 2014” díj elnyerésére azok a munkáltatók jelentkezhetnek, ahol a legtöbbet tesznek a női munkavállalókért.

Az MNKSZ célja, hogy rámutasson a nők foglalkoztatásának esélyegyenlőségi szempontján túl a nők alkalmazásának gazdasági szükségszerűségére, és jó példákat mutasson be, amelyeket más munkáltatók is átvehetnek. A két kategóriában, a 20-250 fő közötti és a 250 főnél több foglalkoztatottal működő munkahelyek közti verseny értékelési szempontjai között kiemelten szerepel a családi élet és a munkahely érdekeinek összehangolása, a gyermekvállalásból visszatérő anyák integrációja, vagy például az 50 év feletti nők életútprogramjának alakítása.

Fő cél a kisgyermekesek és a nyugdíj előtti nők foglalkoztatásának növelése

Dunai Mónika a díjátadón felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány hivatalba lépése óta legfontosabb feladatának tartja számon a foglalkoztatás növelését. A foglalkoztatás támogatásának pedig a nők esetében kiemelkedő jelentősége van, hiszen kisgyermekesként vagy jövendőbeli anyaként sajnos még többnyire eleve hátrányként indulnak a munkaerőpiacon. A nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy azokban az országokban mernek a szülők több gyermeket vállalni, ahol a magas szintű foglalkoztatás mellett az állam kiemelt segítséget nyújt a szülőknek ahhoz, hogy a család és a munka frontján is meg tudják állni a helyüket. Ahhoz, hogy a kívánt gyermekek megszülessenek, a jövendőbeli és jelenlegi szülőknek biztonságra, hosszú távú stabilitásra, kiszámítható egzisztenciára van szükségük. Az állam részéről és a munkaadók részéről egyaránt. Ezt a célt szolgálja a három évig tartó gyes, a gyed extra kiterjesztésével lehetővé válik, hogy a szülők akár már a gyermek fél éves korában visszatérjenek a munkaerőpiacra úgy, hogy közben az ellátásaikat is megtarthatják.
Az eseményt Ferenczi Andrea az MNKSZ elnöke nyitotta meg és köszöntőbeszédet mondott Dunai Mónika országgyűlési képviselő, a Női Méltóságért Albizottság elnöke, az esemény díszvendége. A díjátadón a „Legjobb Női Munkahely 2014” Pályázat eredményeit és az értékelés indoklását Modláné Görgényi Ildikó a Legjobb Női Munkahely Pályázat Bíráló Bizottság elnöke ismertette, a díjakat Ferenczi Andrea, az MNKSZ elnöke, Dunai Mónika országgyűlési képviselő és a Pályázat Bíráló Bizottság tagjai, Hajós Katalin és Sebestyén Zsuzsa adták át.

Az Európai Unió 2007-et az esélyegyenlőség európai évének nyilvánította annak érdekében, hogy új lendületet adjon a tényleges esélyegyenlőség megteremtéséért folytatott küzdelemnek. Ettől az évtől kezdve adják át évente hazánkban a Legjobb Női Munkahely díjat, melynek helyszíne idén a Personal Hungary 12. Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás volt.

Családbarát intézkedések

Ahhoz, hogy a gyermekvállalás ne váljon hátránnyá, családbarát szemléletváltásra van szükség. Ezt a célt szolgálja a munkavédelmi akció is, ami járulékkedvezménnyel teszi érdekeltté a munkáltatókat abban, hogy a gyermekgondozásról visszatérő kisgyermekeseket foglalkoztassák, illetve továbbfoglalkoztassák. A gyed extra intézkedéscsomag több eleme is a kisgyermekes szülők foglalkoztatási helyzetén segít. 2014. január 1-től amennyiben a szülő visszamegy dolgozni a gyermek egyéves korát követően, megtarthatja a gyermekgondozási ellátást is. A részmunkaidős foglalkoztatást kiemelve elmondhatjuk, hogy a Munka törvénykönyve előtérbe helyezi a rugalmas, nem hagyományos foglalkoztatási formákat, melynek a kisgyermekes szülők esetében kiemelkedő jelentősége van a család-munka összeegyeztetése szempontjából.

A vezető munkakörökben is növekszik a nők részvétele. A cégtulajdonosok közel negyven százaléka nő. A felsővezetőknek ugyan még csak körülbelül húsz százaléka nő egy 2013-as felmérés szerint, ám 2010-hez képest számuk növekszik.

A díjazottak

Mivel a „Legjobb Női Munkahely 2014” pályázat keretében a 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató munkáltatók kategóriájában nem érkezett be elegendő jó színvonalú pályázat, amely díjat érdemelt volna, ezért a Bíráló bizottság 2015. november 8-i ülésén határozott, hogy az MNKSZ nem ad át díjat ebben a kategóriában.

A 250 fő alatti munkavállalót foglalkoztató vállalatok kategóriában díjazottak:

I. Díj
GIMEX-Hidraulika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.


A rendszerváltás után alakult, ma 22 éves tapasztalattal rendelkező családi kisvállalkozás, vezetője hölgy édesapjától vette át a céget. Fő profiljuk a műszaki kereskedelem, a gépipar és az autóipar területén beszállítóként tevékenykednek. A 2013-tól a győri telephely a háromszorosára nőtt, a cég kisvállalkozásból lassan középvállalkozássá válik. A foglalkoztatottak száma 22 főre emelkedett, ebből 8 női munkatárs, ebből 2 fő vezető pozícióban, akik tagjai a 4 fős menedzsmentnek. A vállalkozásnak jelenleg 3 nő a tulajdonosa, valamint 35 év alatti nő az ügyvezetője. A Gimexet a kezdetektől a rendszeretet, rendszerszemlélet, korrekt üzletfilozófia, az adó- és áfa-csalás elutasítása, a minőség szem előtt tartása, értékes végtermék előállítása, szavahihetőség és szakértelem jellemzi. A dolgozói számára a folyamatos képzés és a teljesítményt segítő munkakörnyezet kialakítása jellemzi. Nemtől függetlenül szívesen alkalmaznak pályakezdőket is, mert formálhatóak, lelkesek, tanulékonyak, van bennük lehetőség. Az utóbbi egy évben 2 pályakezdőnek számító fiatal női munkatársat vettek fel. Amennyiben a családoknak, nőknek szükséges, rugalmasabb munkaidőt, részmunkaidőt és az otthoni munkavégzés lehetőségét is biztosítják.

A Díjat átvette: Görcs Annamária Ügyvezető, Marketing & HR és Kissné Muzsai Ibolya irodavezető


II. Díj
XAPT Hungary Kft.


A tanácsadó cég életében az elmúlt másfél évben jelentős változások történtek. Új területetek/csapatok alakultak, melyek élére női vezetőket választottak. Középvezetőiknek közel fele női munkavállaló. Több kismama érkezett vissza az utóbbi időben, hogy újra dolgozhasson. Várandós munkatársaik számára lehetővé tesszük az otthoni munkavégzést, hogy ameddig úgy gondolják, munkában tudjanak maradni. Függetlenül attól, hogy a munkatárs milyen pozícióból ment szülési szabadságra, visszatérésekor próbálnak olyan munkarendet és pozíciót találni számára, ami a lehető legjobban megfelel élethelyzetének. Rugalmas munkarendet biztosítanak, hogy időben el tudjanak menni a picikért a bölcsődébe/óvodába. Nyári tábort terveznek biztosítani a dolgozók gyermekeinek. Nagyon fontos számukra a pályakezdő nők támogatása. Fiatal lányoknak megmutatják, hogy egy IT cégnél milyen lehetőségük van, ha ezen a pályán szeretnének elhelyezkedni. A cég nem alkalmaz semmilyen etnikai, nemi, korra vonatkozó megkülönböztetést új munkatársak kiválasztása során. Szabályozással, a Dolgozói kézikönyv, az Esélyegyenlőségi nyilatkozat kiadásával mindezt dokumentálják is.

A Díjat átvette: Polocz Anett Operations Manager


III.Díj
Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány


Az Alapítvány szolidáris a női munkavállalókkal minden szinten. Intézményi felépítésük is tükrözi ezt, mivel képviselőik (2 fő) és vezetőségük (4 fő) női munkavállalókból áll. A munkatársaik nagy része (23 fő) női munkavállaló. Az alapítvány integrált intézmény, ahol a munkavállalók több mint 30 százaléka megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő személy. A munkavállalók jogai, felelősségei az esélyegyenlőség szem előtt tartásával történik. Női munkavállalóik élethelyzetéhez alkalmazkodó munkavégzés, munkakör és munkaidő kialakítása, minden esetben egyéni egyeztetés alapján személyes megbeszéléssel alakul ki. Az alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy segítse a fogyatékossággal élő emberek társadalmi beilleszkedését, oly módon, hogy számos munkakörben foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő személyt. A betöltött munkakörök mindegyike az egyén végzettségéhez, adottságaihoz, készségeihez igazodik.

A Díjat átvette: Lőrincz Andrea és Dubniczki Csilla


Legjobb Női Munkahely 2014 Különdíj:
Végvári Cukrász Kft. Budapest


A cég nagy gondot fordít a magánélet és a családi élet munkával való összehangolására. Alapelve, hogy a családi életet segítő hozzáállás nagymértékben hozzájárul a kiegyensúlyozott munkavégzéshez. A cég a nemi különbségtétel szokásának felszámolásával, kizárólag a szakmai tudás alapján támogatja a karriert és az előremenetelt a nők esetében is.

A Díjat átvette: Hajduk Barna ügyvezető, tulajdonos és Havasi Magdolna beszerzési vezető

Follow hrportal_hu on Twitter

A Service Design sikerei és kudarcai az üzleti életben

Az ügyfélélmény biztosítása mára elsődlegessé vált. Az egyik legújabb és legsikeresebb szolgáltatás-szervezési módszer, a service design is ezt a hatást tűzi ki legfontosabb céljául. Ahhoz azonban, hogy egy szervezet átálljon erre a működésmódra, nagyon sok változáson kell magának is átesnie. A változást azonban nehezen viseli minden élő szövet. Halácsy Péter szerint ez a változással szembeni ellenállás természetes, amit csak kapcsolódással, megértéssel lehet lebontani. Erővel, erőszakkal, hatalommal semmiképpen.tovább..

További cikkek
Együtt lépnek a V4-ek az osztrák családtámogatás csökkentése ellen

A visegrádi négyek és több ország közösen lép fel az Ausztriában külföldi munkavállalóknak fizetett családtámogatások csökkentése ellen, az... Teljes cikk

Lemondott a brit Brexit-ügyi miniszter

Nem tudja "jó lelkiismerettel" támogatni a Brexit feltételrendszeréről szóló, a kormány által jóváhagyott megállapodás-tervezetet - indokolta... Teljes cikk

Nem használ munkájához számítógépet a kiberbiztonságért is felelős japán miniszter

Nem használ munkájához számítógépet az egyebek közt a kiberbiztonságért is felelős japán miniszter - derült ki Szakurada Jositakának a japán... Teljes cikk

Megnyugodhatnak az Angliában dolgozó magyarok

A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, szerda este közzétett megállapodás-tervezet szerint megkötések nélkül... Teljes cikk

Vitatják, miért kell a gazdagoknak kedvezni

A lengyel alkotmánybíróság helyteleníti a leggazdagabbak számára hátrányos társadalombiztosítási módosításokat. A megtámadott előírások... Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár