Megjelent: 2 éve

Mindenki tudja vezetni magát, ha megtanítjuk rá

Az általa vezetett hely elnyerte a Central European Startup Awards megmérettetésén a „Magyarország legjobb coworking irodája” címet. Ivánka Ivánnal, a HubHub coworking lánc magyarországi egységének üzletfejlesztési vezetőjével beszélgettünk a cég közösségi irodájában, a HubHub-ban.

Milyen szakmában jártas az üzletfejlesztés mellett?

A szakmámat tekintve marketinges vagyok, amire nagyon büszke vagyok. A HubHub Magyarország üzletfejlesztésért és partnerkapcsolatokért felelős menedzsere vagyok, ezen kívül több kisebb, saját cégben is közreműködöm még. Az utóbbi 10 évben éltem Kanadában, az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Németországban. Üzleti céllal beutaztam egész Európát.

A külföldi évek után miért döntött a hazatelepülés mellett?



Család, párkapcsolat, barátok… igazából sosem terveztem, hogy végleg külföldön maradok. Az üzleti lehetőségek Magyarországon is megvannak, és a hazai ízek, ételek csak itthon az igaziak!

Hogyan került kapcsolatba a HubHub-bal?



Fejvadász talált meg. Híve vagyok a professzionális közösségeknek, és még csak említés szintjén jeleztem hogy hazajövök, nem voltak konkrét elképzeléseim amikor megkerestek egy igazán jó ajánlattal.

Ivánka Iván kedvenc elfoglaltsága a problémamegoldás. Sorozatvállalkozó, üzletfejlesztő, marketinges, aki megjárta Európát és Észak-Amerikát. Saját marketingügynöksége, szoftverfejlesztő ügynöksége és tanácsadó cége mellett az európai HubHub coworking lánc magyarországi egységének üzletfejlesztési vezetője.


Hogyan képzeljük el HubHub-ot és a partnereit?



Kezdetben „innovation hotspot”-ként határoztuk meg magunkat, és főleg külföldi partnereink voltak, aztán nyitottunk a hazai vállalkozók felé, és ma már „vállalkozói közösség”-ről beszélünk. Vannak olyan közösségi irodák, ahol pl. a társadalmi felelősségvállalás a központi rendező elv - a HubHub az üzleti- és technológiai fejlődésre helyezi a hangsúlyt. Ennek tükrében úgy látom, hogy nagyon sokrétűek a partnereink; fejlesztők, marketingesek, de van biokémikus, orvos, hangmérnök, építész is közöttük. Az itt lévő tagokban az a közös, hogy fejlődni szeretnének üzleti és egyéni szinten egyaránt. Ez különböző szegmensekben teljesen mást jelent. Széles a paletta: szabadúszókat, kis- közép- és nagyvállalkozókat, társadalmi szervezeteket, NGO-kat egyaránt fogadunk. Érdekes módon nem tudnám őket a szerint megkülönböztetni, hogy introvertáltak vagy extrovertáltak választják-e inkább a HubHub-ot. Nem és kor szerint is teljesen diverz az összetétel.

Jellemzően mennyi ideig bérelnek helyet a partnereik?



Ahogyan említettem, nálunk a fejlődésen van a hangsúly, ennek pedig nézőpontunk szerint a közösség az alapja. Ezért - szemben más piaci szereplőkkel - nálunk nincsenek néhány órás/hetes konstrukciók, hanem hosszabb időben gondolkodunk. Általánosságban a digitális nomádok, expert-ek 2-5 hónapot töltenek itt, a „helyi” (azaz életvitelszerűen itt élő) szabadúszók pedig ennek többszörösét. Ők nem feltétlenül irodát bérelnek, hanem asztalt egy osztott irodában, vagy ülőhelyet a közösségi térben.
Állaskeresőknek és toborzási céllal érkezőknek is ajánljuk az Allasportal.hu-t, a HR Portal állásgyűjtő oldalát!

Miért választják ezt a megoldást az otthoni munkavégzés helyett? Asztal, internet, kávé otthon is van.



Együtt messzebbre jutunk, mint ameddig egyedül jutnánk. Folyamatosan szervezünk olyan eseményeket, ahol a (leendő) vállalkozók megtanulják, hogyan szerezzenek tőkét, hogyan fejlesszenek csapatot, hogyan építsenek márkát stb. De a „nagyok” is szívesen jönnek. Neves cégek tartanak nálunk - akár több hetes - tréningeket. A tereink szándékosan lettek úgy kialakítva, hogy a résztvevők egymással is találkozzanak, ismerkedjenek, inspirálódjanak. Ezt otthon nem kapja meg az ember.
Ivánka IvánIvánka Iván: Csak irodát bérelni az önmagában kevés

Hogyan biztosítják, hogy ez az inspiráló közeg fennmaradjon?



Nekem mint üzletfejlesztésért és partnerkapcsolatokért felelős menedzsernek az a feladatom, hogy a megfelelő bérlőket hozzam be, akik a közösség szempontjából építőek. Ezért nagyon sok eseményre járok. Felvételkor bizonyos szűrőket alkalmazunk; nem csupán az anyagi szempontok számítanak, hanem minden esetben feltesszük a kérdést, hogy mivel járul hozzá a leendő tag a közösség építéséhez? Ha „Bele is kell adni” valamit. Van olyan közel 50 főt foglalkoztató tagunk (bérlőnk), aki azért jött ide, mert ide mosolyogva jönnek a kollégák dolgozni, és szívesen maradnak bent tovább, és ezért nekik szinte semmit nem kell tenni. Nem kényszerből maradnak az alkalmazottak, hanem azért, mert a tér kellemes, kényelmes, és a tagok ki vannak szolgálva minden szempontból. Rengeteg módon lepjük meg tagjainkat, friss gyümölcsöt, nassolni valót kínálunk, italokat biztosítunk, nap végén közös játékra, versenyekre is lehetőség van. Az Y és Z generációt vonzza ez a közeg, de tagságunk kb. 10%-a az X generációból jön. Külön munkatársunk van, akinek dedikáltan az a feladata, hogy a tagok „boldogok legyenek”. Van egy exkluzív üzletfejlesztési programunk is, amely hivatott a tagoknak ügyfelet, kapcsolatokat szerezni, a problémáikra megoldást találni. Például, ha HR-es problémám van, megtalálom házon belül a HR-szakértőt, toborzási szakértőt stb.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Mindenki tudja vezetni magát, ha megtanítjuk rá
2. oldal - A szabadság tanulható
  • 2021.08.10 Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikusra lehet szüksége minden olyan cégnek, amelynél kiemelten fontos a munkahelyi egészség és biztonság megvalósítása. A Munkavédelmi technikus ugyanis elősegíti a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzését, valamint a munkavédelemre fordított költségek optimalizálást. Támogatja a munkáltatót a munkavédelmi kötelezettségek teljesítésében, ezzel hozzájárul a mulasztások és szabályszegések hátrányos személyi és anyagi következményeinek elkerüléséhez Részletek Jegyek
  • 2021.08.28Agilis Transformáció Leader képzés online, videokonferenciás Hazánkban egyre több és több vállalat lép az agilis átalakulás útjára, így felértékelődik az agilis transzformációt vezető szakemberek jelentősége. Az Agile Transformation Leader egy olyan szervezetfejlesztő szakember, aki felkészíti és végig kíséri az agilis átalakulás útján a vállalatot. Ügyfél-fókuszt, Design Thinking szemléletet hoz be, vezetőket coachol, csapatokat mentorál, miközben pozitív, felhatalmazó légkört teremt a szervezeten belül. Részletek Jegyek
  • 2021.09.23HR Basic Sajátítsd el évek helyett 12 napban az operatív HR munka legfontosabb eszközeit! HR gondolkodás e-learning videókkal, esettanulmányokkal, testre szabva gyakorlatorientáltan. Részletek Jegyek
  • 2021.09.28Kötelező visszaélés-bejelentési rendszer bevezetése, alkalmazása Az EU 2019/1937 sz. irányelve új kötelezettséget ír elő. Visszaélés-bejelentési rendszert kell alkalmazni. Minden 50 fő feletti munkavállalót foglalkoztató vállalkozásnak, továbbá a közszférában működő szervezetnek kötelező lesz visszaélés bejelentési rendszert kialakítania és működtetnie. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Ezek a vezetők veszíthetik el idén munkatársaikat, ha nem vigyáznak

Idén a privátbanki szolgáltatók 80 százaléka több forrást fordít majd IT-fejlesztésekre, mint az elmúlt 20 évben bármikor, és a vezetők 47... Teljes cikk

Jó szakember vs. jó vezető: erre figyelj az előléptetésnél

Bevált gyakorlat a szervezeteknél, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberek kapnak vezetői kinevezést. Nem biztos azonban, hogy a jó... Teljes cikk

Fele-fele iroda és home office

A járvány csendesedésével, a korlátozások fokozatos feloldásával a munkahelyekre is visszatér az élet, de vajon mennyire. A HR vezetők, úgy tűnik,... Teljes cikk