Mindenkinek megvan a maga útja - az övé az volt, hogy felmondjon
Náray Erika nevét az Operettszínház előadásainak követői jól ismerik: 2012-ben kilenc főszerepe futott, köztük a Szépség és a Szörnyeteg Tea Mamája, a Rómeó és Júliában pedig a Dadus szerepét alakította. De sokat foglalkoztatott szinkronszínészként rengetegen már a hangjáról felismerik: legnagyobb büszkesége, hogy a Verdák című animációs filmben Sallynek kölcsönözhette a hangját. A kilenc főszerep ellenére 2012-ben, az évad végén úgy döntött, felmond az Operettszínházban - annak ellenére, hogy nem várta más állásajánlat. Úgy érezte, a továbbiakban nem jelentenek kihívást az itt kapott feladatok. Minderről Náray Erika a 6. Magyarországi Coaching Konferencián beszélt.
Most ő dönt és úgy gondolja, neki ez sokkal jobb. Dolgozott jégrevüben, ami talán sokak szerint nem olyan magasztos színészi feladat, mint a színházi, mégis Erikának a döntés joga a legfontosabb. Ugyanígy ő döntött akkor is, amikor zenekarával a közelmúltban egy utcazene-projektben vett részt - ez is saját akaratából történt. "Akkor többet adott nekem, hogy a Keleti Pályaudvarnál énekelhettem, mint a színházi munka. Miért mondaná meg más, hogy nekem mi ad többet?" - tette fel a kérdést Erika, akit legyen szó bármilyen munkáról, mindig képes motiválni a csapat, az alkotás öröme, környezet, emberek, akik a saját szakmájukban különlegeset alkotnak. Az ilyen emberek inspirálják, csak ilyen emberekkel tud együtt dolgozni. De legyen szó bármilyen szakmáról, ha abban az adott ember a helyén van, azt Erika nagyra becsüli. "Engem más szakmák érdekelnek, ezért is jöttem el, mert most mást csinálhatok. A színházban már fulladtam, testi tünetek kezdtek jelentkezni nálam. Nem akartam megvárni, amíg teljesen kiégek és totál tehetségtelennek érzem magam."
Aztán az ölébe pottyant egy olyan lehetőség, melyet a színésznő jutalomnak érez: ő lett az egyik kereskedelmi televízió hangja. Ez a munka megteremtette számára azt az anyagi biztonságot, melynek köszönhetően most tényleg csak azt vállal el, amit szeretne, amit közel érez magához. "Emellett megengedhetem magamnak, hogy dalszövegeket írjak, hogy azt csináljak, amit akarok. Mindenki mondjon fel!" - tette hozzá nevetve a színésznő.
Hisz abban, hogy mindenkinek van egy útja, egy hivatása, melyet meg kell találnia. Erről egy tanmesével is szolgált: adott egy jó zongorista, aki sokat gyakorol, ám folyton történik vele valami, ami megakadályozza a gyakorlásban: hol begyullad a keze, hol baleset éri, ezért végül abba kell hagynia a zongorázást, amitől mindenki felettébb szomorú. Ám eltelik húsz év és az immár sikeres sebész visszanéz: valóban nem az volt az útja, hogy zongorista váljék belőle. Erika szerint az életünket jelek szövik át, melyekre ha odafigyelünk, rá fogunk találni a saját pályánkra.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk
A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk
- Szerződésszegés vagy önvédelem? Mérlegen a csendes felmondás 3 napja
- Gyakornokból vezető: 14 év a toborzásban, profi tippek álláskeresőknek 1 hete
- Employer branding a csúcson: amikor a természet formálja a vállalati kultúrát 2 hete
- Azonnali hatályú felmondásnál jár végkielégítés? 2 hete
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 3 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 3 hete
- Fluktuáció 3 hete
- Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 4 hete
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?