Miniszabit mindenkinek!
A miniszünidő kifejezés valószínűleg a brit kultuszregény, a Bridget Jones naplója elsöprő sikerével honosodott meg a magyar nyelvben. Bridget szerint ugyanis miniszünidőre menni valakivel azt jelenti, hogy a másik igazán fontos - vagyis a legfenségesebb dolgok közé tartozik a világon. Ha a szingliség angol prototípusával nem is azonosulnánk teljes mértékben, annyiban valószínűleg a legtöbb ember egyetért Bridgettel, hogy néhány napra elszabadulni a hétköznapokból felérhet egy hosszú szabadsággal. Ha elég jól csináljuk.
Hosszú hétvégéből többet is megengedhet magának az ember a nyári szezonban, ami lehetőséget teremt arra, hogy több helyet is felfedezzünk. Így ahelyett, hogy hatalmas családi perpatvar kerekedne, míg eldöntjük, hogy végül Párizsba vagy a görög tengerpartra utazzunk-e hetekre, lehet egy kicsi ebből is, egy kicsi abból is. Számos nagyvárosba tehetünk pár napos túrát, ami épp elég ahhoz, hogy megnézzük a legfontosabb nevezetességeket, és magunkba szívjunk egy kicsit a hely hangulatából. A következő hosszú hétvégén pedig célba vehetjük mondjuk a Balatont vagy akár egy közelebbi horvát vagy olasz tengerparti szakaszt, hogy azok is megkapják, amire vágynak, akik számára a szabadság egyet jelent a vízparton heverészéssel.
A lehetőségek szinte végtelenek, korlátot valójában csak a vágyott úti cél távolsága jelenthet. Néhány napos nyaralás kedvéért nem nagyon érdemes 4-5 óránál többet utazni, mert aránytalanul sok időt venne el rövidke pihenésünkből. Ennyi idő alatt azonban még autóval is tisztességes távot lehet megtenni, légi közlekedéssel pedig - a reptérre való kijutást is beleszámolva - előttünk a fél világ. Opció lehet az is, ha éjszaka utazunk - sok helyre kényelmes hálókocsis vonatok indulnak -, így nem "pazarolunk el" egy napot az odajutással.
És egyáltalán nem kell messzire menni ahhoz, hogy tartalmasan töltsük az időnket! Országhatáron belül is számtalan változatos lehetőség kínálkozik akár eldugott természeti kincsekre, akár esetleg sportos, gyerekbarát vagy épp bulizós kikapcsolódásra vágyunk. Mivel a szolgáltatók felkészültek a miniszabadságra érkezőkre, akár az "előre gyártott" programcsomagok között is szép számmal válogathatunk. Még akkor is, ha esetleg a városból sem tesszük ki a lábunkat... Tessék csak jobban körülnézni!
3 tipp az igazi kikapcsolódásért
1. Aludjunk! Bármennyire erős a késztetés, hogy egy hétnyi programot sűrítsünk 2-3 szabadnapba, nem érdemes! Az alvás a kulcs, hogy hétfőn reggel máshogy lássuk a világot.
2. Tilos az internet és a telefon! Próbáljuk meg meggyőzni magunkat, hogy a cég nélkülünk sem omlik majd össze ebben a pár napban. Hagyjuk otthon a céges telefont, közöljük mindenkivel előre, hogy elérhetetlenek vagyunk munkaügyben. Ha ezt mégsem tehetjük meg, legalább limitáljuk tudatosan azt az időt, amit a munkával foglalkozunk. Napi fél óra az e-mailekkel, de aztán irány a strand!
3. Szánjunk időt magunkra is! Játsszunk a gyerekekkel, vagy kísérjük el a párunkat az általa vágyott programra - hisz a közös időtöltés fontos -, de ne feledkezzünk el magunkról sem! Érjük el, hogy saját vágyainkra is jusson idő akár szervezett programot szeretnénk, akár csak olyasféle apróságot, mint pár órányi zavartalan regényolvasás.
5 érv a miniszabi mellett
1.Nem kell nagyon előre eltervezni, így még a legelfoglaltabb üzletemberek is "adhatnak a spontaneitásnak".
2.Könnyebb összeegyeztetni az utazók más elfoglaltságaival. Néhány közös napot csak találunk a családdal vagy a barátokkal!
3.Olcsóbb, tehát akár többször is nekiindulhatunk, nem kell egy teljes évet várni a következőre.
4.Belevághatunk olyasmibe is, amire ismeretlenül nem mernénk befizetni egy hétre. Például kipróbálhatjuk a vadvízi evezést, ha még sose tettük. Vagy a hegyi túrázást. Esetleg egy intenzív jógakurzust.
5.Ha véletlenül nem sikerül tökéletesen valami, sebaj! Mindjárt vége, és készülhetünk a következőre!
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az éves teljesítményértékelés sok cégnél még mindig alapgyakorlat – miközben a HR-vezetők többsége sem hisz benne. Elavult rendszer, kellemetlen... Teljes cikk
A legtöbb közönségszavazattal Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője lett az Év Női Menedzsere... Teljes cikk
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- Szabadság járhat a beteg háziállat után? – volt már rá példa 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Vége a hároméves GYES-nek? Beszállnak a férfiak? 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?