Módosítható-e a teljesítményre vonatkozó kifizetések utáni járulék?
2007. augusztus 27-én jelent meg az APEH honlapján az a szabály, amely a múlt év teljesítményére vonatkozó kifizetések után fizetendő járulék mértékéről rendelkezik. Mivel a munkavállalók javára sokat spórolhat az arra hajlandó munkáltató, ezt a rendelkezést tekintjük át a következőkben.
Mivel célszerű a 2007-es év végéig tisztázni és újrakalkulálni a múlt év teljesítményét érintő, ám az idei év során kifizetett jövedelmek után levont és befizetett járulékok összegét, a rendelet kapcsán felmerülő kérdéseket és eseteket vettük górcső alá. Vannak még hiányzó elemek is a szabályzásban, a cikk végén azokra is kitérünk.
Mikor milyen járulékkal számoljon a munkáltató?
A 2006. évi LXI. törvény 251. § (7) bekezdésének alapján a 2006. augusztus 31.-ig a járulék mértéke 4 százalék volt, 2006. szeptember 1. és 2006. december 31. között pedig 6 százalék, míg 2007. január 1-jétől a jövedelem jellegű kifizetésekre 7 százalékos mértékű egészségbiztosítási járulékot vont a munkáltató.
Az APEH rendelet szerint az olyan jövedelem jellegű kifizetésekre, amelyeket a munkáltató a 2006-os teljesítményre tekintettel fizetett ki, az idei év során nem a 7 százalékos járulékot kellene levonni, hanem a múlt év adott időszakának megfelelő járulékösszeggel kellene kalkulálni. Vagyis a 2006. évi munkateljesítményre tekintettel kifizetett jutalmat, prémiumot az átmeneti rendelkezés alapján a 2006. december 31-éig hatályos szabályok szerint kell elbírálni.
Milyen jövedelmeket vagy jövedelem jellegű kifizetéseket érint a szabály?
A korábbi időszakhoz köthető, azaz a 2006-os gazdasági év során keletkezett jövedelmekre alkalmazható a járulék-újraszámítása, függetlenül attól, hogy a kifizetés esedékessége az új szabályok hatálybalépését követő időszakra, vagyis az idei évre esett-e. Ilyen jövedelem típusú kifizetésnek tekinthető a múlt év teljesítményéhez köthető bónusz, prémium, tizenharmadik havi illetmény, illetve minden olyan bér jellegű kifizetés, amire teljesül az a kritérium, hogy a juttatás feltételét képező teljesítmény a múlt évben történt.
Ha foglalkoztató a kifizetés során a 2007-es évben érvényes 7 százalékos mértékű egészségbiztosítási járulékot vont le a bérjellegű, még a 2006-os évhez köthető kifizetésekből, akkor a túlvont egészségbiztosítási járulék összegét meg kell állapítania és a biztosított részére a nem jogszerűen levont összeget vissza kell fizetnie.
A munkáltatónak a visszafizetést követően bevallását önellenőrzéssel helyesbítenie kell. (PM Társadalmi Közkiadások Főosztálya 7881/5/2007. - APEH Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály 1559227867)
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Amennyiben a munkáltató a 2006-os év teljesítménye után járó bónuszt, prémiumot mondjuk 2007. március 1-jével fizette ki a dolgozói részére a következő képen kell eljárnia a járulékösszeg újrakalkulálásával kapcsolatban.
Amennyiben a dolgozó a 2006-os évben a 12 hónapot ledolgozta, tehát még 2006. január 1-je előtt lépett be a munkáltatóhoz, úgy a 12 hónap bónuszából 9 hónapot érintően 7 százalék helyett 4 százalék járulékot kellett volna számolni és levonni, míg a további 3 hónap bónuszát érintően 1 százalékkal több járulékot vont le a munkáltató. Mivel egy pár százezres kifizetés esetén a járulékok levonásából adódó differencia összege több ezer forintos nagyságrendre is rúghat, így a érdemes a munkavállalónak magának is utánaszámolnia a tőle levont járulékokat illetően.
Azok a dolgozók, akik a 2006-os év során kezdték meg adott foglalkoztatónál a munkaviszonyukat, illetve munkaviszony jellegű egyéb jogviszonyukat, a járulékfizetés újrakalkulálása időarányosan történik. Vagyis aki mondjuk 2006. június 1-jével kezdte meg munka jellegű foglalkozását, akkor a neki járó, múlt évre vonatkozó kifizetés járulékának újraszámítása a következő lesz. A kifizetés három heted részét érinti a 3 százalékos járulék többlet levonása, valamint a négy heted részére lett 7 százalék járulék vonva 6 százalék helyett, ezeket kell tehát a munkáltatónak korrigálnia.
Milyen módosítások várhatóak a jövőben?
Az elkövetkezendő hónapban várható módosítások nagy része a fent leírt APEH szabály csiszolását és gyakorlatba történő átültetését érinti. Jelenleg is folyik az egyeztetés az adóhatóság és a Pénzügy Minisztérium között a rendelet által eddig nem szabályozott kérdésekkel kapcsolatban. A módosítások várhatóan érintik majd a nyugdíjbiztosítást, az egészségügyi biztosítást, és a munkavállalói járulék mértékét is. A további pontos tájékoztató a módosításokat érintően egy hónapon belül várható, amely az APEH honlapon fog megjelenni.
Jelenleg jó pár hiányos rész van a szabályban, ami a gyakorlati megvalósítást és újraszámítást nehezíti. Kimaradt például a rendeletből az olyan esetre vonatkozó eljárásnak a leírása, amikor a munkáltatótól időközben kilépett dolgozók bónuszára számított járulékok újraszámítását és kifizetését kellene a foglalkoztatónak megtenni. Ilyenkor ugyanis további nehézségekkel szembesül a munkáltató. Milyen jogcímen fizesse vissza a már munkaviszonyban nem álló személynek a járulékszámításból adódó különbözetet? A munkavállaló távozásakor kiadott kilépési dokumentumok járulék befizetést tartalmazó részeit hogyan módosítsa?
A fenti nehézségektől és hiányosságoktól eltekintve a munkáltatóknak érdemes az adóhatóság honlapját fürkészni a változásokat érintően. Hasznos lehet továbbá az is, ha már most átgondolja és újraszámolja, hogy milyen jellegű kifizetéseket érinthet a járulék-számításra vonatkozó szabály gyakorlati megvalósítása.
Mohácsi Györgyi, HR Portal
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk
- Felmérés: ezért is megéri pluszjuttatást adni a dolgozóknak 2 hónapja
- Változó bérköltségek és járulékszabályok - Amit a munkáltatóknak 2026-ban tudniuk kell 2 hónapja
- Lesz idén prémium? Mikor jár és mikor perelhetünk érte? 4 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 5 hónapja
- Miért fizet jobban az egyetem az apáknak? – A fiatal kutatók bérkülönbségei 6 hónapja
- Kötelező karácsonyi bónuszt vezetne be a kormány 7 hónapja
- Akár 50 ezret is érhet, ha minden nap bejárunk dolgozni – így működik a jelenléti bónusz 7 hónapja
- Fizetés nélküli szabadság 10 hónapja
- Prémium-ülőgarnitúrák az igényeidre szabva 11 hónapja
- Jutalom, bónusz, prémium - összefoglaló, amit ezekről a plusz juttatásokról tudni kell 13 hónapja
- Így érintik a leépítések az Audi Hungáriát 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?