kapubanner for mobile

Az álomfőnök létezik: több milliárd forintnyi bónuszt szórtak szét egy céges rendezvényen

Egy kínai gyártócég tulajdonosa 26 millió dollárnyi év végi bónuszt osztott szét dolgozói között: a gálán a munkatársak annyi készpénzt vihettek haza, amennyit meghatározott idő alatt meg tudtak számolni. A cég a profit közel 70%-át osztja vissza, a tulajdonos szerint nem nagylelkűségből, hanem a munkavállalók anyagi terheinek enyhítésére.

Február 13-án a Henan Kuangshan Crane Co., Ltd. nagyszabású éves gálát rendezett, ahol a helyszínen több mint 60 millió jüan készpénzt osztottak ki. A rendezvényen 800 bankettasztalt állítottak fel a mintegy 7 ezer dolgozó számára. Hosszú asztalokon sorakoztak a bankjegyek, a munkatársak pedig színpadra lépve vehették át jutalmukat - közölte a South China Morning Post. 180 millió kínai jüan kb. 8,3 – 8,35 milliárd forintot ér a mai devizaárfolyamon.

Az esemény egyik leglátványosabb elemeként a dolgozók maguk számolhatták a pénzt: egy meghatározott időkeret alatt annyi bankjegyet tarthattak meg, amennyit sikerült megszámolniuk. A közösségi médiában terjedő videókon alkalmazottak láthatók, amint kötegekben viszik a készpénzt, néhányan alig bírták el a felmarkolt összegeket.

 

A cégvezető, Cui Peijun a gálán még rá is szólt a pénzügyi osztályra: „Miért mosógépeket adunk? Felment az arany ára? Korábban nyakláncokat és gyűrűket adtunk – hozzák inkább a készpénzt, és adjanak mindenkinek még 20 ezer jüant.”

Az online és offline kifizetésekkel együtt a teljes év végi bónusz meghaladta a 180 millió jüant, vagyis a vállalat a profit közel 70 százalékát osztotta vissza a munkavállalóknak. A társaságot 2002 szeptemberében alapították, daruk és anyagmozgató berendezések gyártásával és szervizelésével foglalkozik, és több mint 130 országban van jelen. Cui a részvények mintegy 98,88 százalékát birtokolja.

Nem ez volt az első nagyszabású juttatás: 2024-ben a cég 260 millió jüanos nettó nyereséget ért el, amelyből 170 millió jüant fizetett ki dolgozóinak. Tavaly márciusban, nőnap alkalmából közel 1,6 millió jüant osztottak szét 2000 női munkavállaló között.

A gyakori készpénzes jutalmazás miatt a tulajdonost az internet népe „a leginkább pénzosztó főnöknek” nevezték el. Cui azonban úgy reagált: nem arról van szó, hogy szeret pénzt osztogatni, hanem arról, hogy a fiatalok autóhitelekkel és lakáshitelekkel küzdenek, és minden segítség számít.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek