Munkahelyteremtő program indul 80 milliárdból
Nyolcvan milliárd forintos keretösszeggel munkahelyteremtő bértámogatási program indul, amely 70 ezer ember munkába állását segíti - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A támogatott 6 hónap alatt legfeljebb havi 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatónak, így minden álláskereső elhelyezkedését és munkahelyének megőrzését havi nettó 112 ezer forint bértámogatással segíti a program - emelte ki Bodó Sándor.
György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az online sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a gazdaságvédelmi akcióterv keretében induló, a munkahelyteremtést segítő program jó lehetőséget nyújt azokban a szektorokban, amelyeket a veszélyhelyzeti intézkedések hátrányosan érintettek és kénytelenek voltak munkavállalókat elbocsátani.
Bodó Sándor a részleteket ismertetve elmondta: jelenleg mintegy 160 ezren vannak azok az álláskeresők, akik álláskeresési járadékot vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatást kapnak. Leginkább őket tekintik célcsoportnak, őket szeretnék visszavezetni a munkaerőpiacra, mert aktív tudással, ismeretekkel rendelkeznek, így alkalmasak arra, hogy gyorsan el tudjanak helyezkedni.
A továbbfoglalkoztatás időtartamával együtt a 9 hónap alatt elérheti a személyenkénti támogatás a nettó 1 millió forintot.
A kérelmeket a munkaadók hétfőtől nyújthatják be a területileg illetékes járási, vagy Budapesten a kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályaira.
A részletekről a munka.hu oldalon lehet tájékozódni.
Ha nincs szükség hiánypótlásra, a hivatalok a kérvényeket 8 napon belül elbírálják, így az érintettek mielőbb hozzájuthatnak a támogatáshoz.
György László a gazdaságvédelmi akcióterv eredményeit ismertetve kiemelte: a veszélyhelyzet bejelentése óta több mint 936 ezer aktív korú embernek segítettek abban, hogy minél előbb visszataláljanak a munkaerőpiacra, vagy megőrizzék foglalkoztatásukat.
Ebbe beleszámítanak például a regisztrált álláskeresők, a Diákhitel pluszt igénylők, a munkahelyek megőrzését segítő programokban részt vevők - jelezte.
Munkahelyvédelmi bértámogatást csaknem 90 ezer munkavállaló számára igényeltek a vállalkozások, a kutatás-fejlesztésben dolgozók bértámogatását csaknem 10 ezer munkavállalónak kérték.
A versenyképesség-növelő támogatást igénylő vállalkozások több mint 77 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, a múlt héten a kkv-nak meghirdetett high-tech és zöld pályázati konstrukció csaknem 60 ezer dolgozó munkahelyének megőrzéséhez járul hozzá, a felnőttképzési programra egy hét alatt mintegy 40 ezren jelentkeztek.
A különböző adó- és járulékkedvezmények 210 ezer munkavállalónak segítenek. A közfoglalkoztatásban 85 ezren vesznek részt, a keret 100 ezer fős, de szükség esetén bővíthető - említette példaként az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Öt százalékon stagnált az általános munkanélküliség a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban februárban, ami... Teljes cikk
Nem javul a hatékonyság viszont tovább csökkent a munkahelyi elköteleződés. Mindössze a munkavállalók ötöde elkötelezett világszerte, és bár a... Teljes cikk
Váratlan kiadás, betegség, elemi kár, hirtelen megnövekedett gyógyszerköltség - ezek azok az élethelyzetek, amelyekre a rendkívüli települési... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?