Munkavállalói nyilatkoztatás, adatváltozás bejelentése könnyedén?
Igen, a PIRAMIS™ NYILATKOZATaim szoftver bevezetését követően kijelentheti a vállalat, hogy a különböző nyilatkozatok (Családi kedvezmény… Gyermek pótszabadság… Adatváltozások a munkavállaló cím, kommunikációs adataiban…) adatközlések már egyszerűen, könnyedén valósíthatók meg.
A HR évente több alkalommal kéri a munkavállalók nyilatkozatát, nem egyszer az egész állományét, illetve az év folyamán alkalomszerűen, belépéskor vagy az adatváltozás felmerülésének időpontjában. Óriási leterheltséget jelent a HR-nek és - lássuk be - nyűg a munkavállalóknak.
A PIRAMIS™ webes megoldások hozzásegítik a munkáltatót ahhoz, hogy bevonja a munkavállalót a vállalati adminisztrációba úgy, hogy a kollégák számára mindenekelőtt az információforrás szabadságát adja, természetesen a saját adataival összefüggésben.
Melyik az elégedettebb munkavállaló? Akinek külön időt kell szakítania arra, hogy a HR ügyfélszolgálati idejében felkerekedjen, és megkeresse a HR-es kollégát, hogy jelezze, megváltozott a bankszámlaszáma? Vagy a másik munkavállaló, aki leül a számítógépe elé, vagy egyszerűen csak előveszi a mobiltelefonját és bejelentkezik a vállalat PIRAMIS™ NYILATKOZATaim szoftverébe, majd néhány kattintást követően túl van az adatbejelentésen. Nyilván az utóbbi kolléga az, aki nem fogja nyűgnek érezni a procedúrát.
A PIRAMIS™ NYILATKOZATaim programban a munkavállalók akár a mobiltelefonjukon kitölthetik a nyilatkozatokat, az adatváltozás felmerülése esetén azonnal jelezhetik azt a HR-nek.
A munkavállalók könnyen megismerhető felületeken navigálhatnak, ismerhetik meg a róluk nyilvántartott adatokat. Amennyiben szükségesnek találja a HR, oktatóvideókkal, oktatási segédprogrammal segítheti a munkatársakat a zökkenőmentes programhasználatban.

További információért kattintson ide, hogy tájékozódhasson a PIRAMIS™ nyilatkoztatási lehetőségeiről!
Tomkó Gyöngyvér, marketing menedzser, L-SOFT Zrt.
A PIRAMIS™ webes megoldások hozzásegítik a munkáltatót ahhoz, hogy bevonja a munkavállalót a vállalati adminisztrációba úgy, hogy a kollégák számára mindenekelőtt az információforrás szabadságát adja, természetesen a saját adataival összefüggésben.
Melyik az elégedettebb munkavállaló? Akinek külön időt kell szakítania arra, hogy a HR ügyfélszolgálati idejében felkerekedjen, és megkeresse a HR-es kollégát, hogy jelezze, megváltozott a bankszámlaszáma? Vagy a másik munkavállaló, aki leül a számítógépe elé, vagy egyszerűen csak előveszi a mobiltelefonját és bejelentkezik a vállalat PIRAMIS™ NYILATKOZATaim szoftverébe, majd néhány kattintást követően túl van az adatbejelentésen. Nyilván az utóbbi kolléga az, aki nem fogja nyűgnek érezni a procedúrát.
A PIRAMIS™ NYILATKOZATaim programban a munkavállalók akár a mobiltelefonjukon kitölthetik a nyilatkozatokat, az adatváltozás felmerülése esetén azonnal jelezhetik azt a HR-nek.A munkavállalók könnyen megismerhető felületeken navigálhatnak, ismerhetik meg a róluk nyilvántartott adatokat. Amennyiben szükségesnek találja a HR, oktatóvideókkal, oktatási segédprogrammal segítheti a munkatársakat a zökkenőmentes programhasználatban.

További információért kattintson ide, hogy tájékozódhasson a PIRAMIS™ nyilatkoztatási lehetőségeiről!Tomkó Gyöngyvér, marketing menedzser, L-SOFT Zrt.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek

