kapubanner for mobile

Munkavédelmet tanulnak az iskolások - íme a kidolgozott óravázlat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA), a Napo-konzorciummal együttműködve egy új projektet dolgozott ki, melynek célja, hogy az alapvető munkavédelmi ismereteket már az általános iskolás gyermekekkel is megismertesse, áll a Napo sajtóközlemányében.

A 'Napo pedagógusoknak' elnevezésű kezdeményezés változatos oktatási segédleteket tesz letölthető formában hozzáférhetővé a tanárok számára. A program első sorban a 7-11 éves korosztályt célozza meg, főszereplője pedig egy Napo nevű képregényfigura, aki interaktív módon segít a munkahelyi biztonságra és egészségvédelemre vonatkozó üzenetek közvetítésében.

A szabadon letölthető óravázlatok olyan területekkel foglalkoznak, melyekkel az általános iskolás gyermekek akár otthon, akár az iskolában találkozhatnak. Ilyenek lehetnek a különböző biztonsági jelzések, amelyeket érdemes megtanítani, és a munkavégzés során felmerülő veszélyforrások, amelyeket érdemes időben megismertetni.

A program hat óravázlatot tartalmaz, melyekhez tanári segédletek tölthetők le, a témához kapcsolódó kisfilmekkel és nyelvektől független forrásokkal. A Napo segédanyag célja, hogy a pedagógus a témákat informatívan és élvezetesen tudja átadni a diákoknak, az érdeklődés folyamatos fenntartásával. A tanárok számára készült eszközöket úgy fejlesztették ki, hogy azok illeszkedjenek a meglévő tanrendi témákhoz, és kiegészítsék azokat. A Napo figura segítségével a gyermekeket be lehet vonni az aktuális témák feldolgozásába és könnyedén be lehet számukra mutatni az alapvető biztonsági és egészséget nem veszélyeztető tényezőket.

Dr Christa Sedlatschek, az EU-OSHA igazgatója szerint a munkavédelem oktatási tananyagba történő beépítése elősegíti a munkahelyi és a mindennapi balesetveszélyek csökkentését. A gyermekek e témákkal történő megismertetése biztonságos és egészséges szokások alapját teremti meg, mely egész életükben hasznukra válik.'

Négy országban folytatott sikeres tesztelést követően az eszközök 18 nyelven tölthetők le, és 23 uniós tagállamban kerülnek népszerűsítésre. Amennyiben az eredmények értékelése pozitív lesz, az anyag még több nyelven készül majd el és további óravázlatok kidolgozására is számítani lehet

Az eszközök innen ingyen letölthetők.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek