Munkavédelmi szabálytalanságok a munkáltatók 83 százalékánál
A munkáltatók több mint négyötödénél találtak munkavédelmi szabálytalanságot. Az ellenőrzött munkáltatók 82,8 százalékánál, mintegy 14 ezer foglalkoztatónál talált munkavédelmi szabálytalanságot tavaly a munkavédelmi hatóság, amely 210 ezer munkavállalót érintett, derül ki az NGM munkafelügyeleti főosztályának adataiból.
Súlyos szabálytalanságot a munkavállalók 32,2 százalékánál tárt fel a hatóság tavaly, ez 67 682 foglalkoztatottat jelent. Ez 4,2 százalékkal kevesebb, mint az előző évben regisztrált 36,4 százalékot, azaz 88 667 embert érintő létszám.
A munkavédelmi szabálytalanságok aránya 2014-ben kissé nőtt az előző évhez képest. 2013-ban az ellenőrzött munkáltatók 81,6 százalékánál, valamint a munkavállalók 58,3 százalékánál találtak szabálytalanságot.
A súlyos munkavédelmi jogsértések között 2014-ben továbbra is jellemző a magasban végzett munkáknál a megfelelő védelem kialakításának és az egyéni védőeszköz biztosításának hiánya, vagy a munkavállaló részéről történő használatának elmulasztása. Közműépítési földmunkáknál sok esetben elmarad a dúcolás, miközben a közúti járműforgalom közvetlenül a munkagödör mellett halad, megnövelve ezzel a föld beomlásának veszélyét - írja a munkavédelmi hatóság.
A munkavédelmi hatóság a 16 941 munkáltató ellenőrzése során 31 658 látogatást folytatott, az ellenőrzések számában a kiemelt ágazatok - egyebek mellett az építőipar, feldolgozóipar, gépipar - képviseltek nagyobb arányt, az összes ellenőrzött munkáltató mintegy kétharmada tartozott az egyik kiemelt ágazatba.
A leggyakrabban előforduló mulasztások a munkavédelmi ismeretek hiánya, a botlás, elesés és elcsúszás veszély és a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatokkal kapcsolatos szabályok megszegése voltak.
A hatóság jelentése szerint az állampolgárok nagy számban tettek bejelentést, az egészséget és biztonságot veszélyeztető körülmények miatt, a felügyelők a közérdekű bejelentés miatti 2546 látogatásuk során 1719 közérdekű bejelentést, 282 panaszbejelentés miatti látogatás során 224 panaszt vizsgáltak ki. Az összes látogatás 8,9 százaléka irányult közérdekű és panaszbejelentések kivizsgálására, amely során 10,7 millió forint munkavédelmi bírságot és 1,9 millió forint eljárási bírságot szabtak ki.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Egy friss nemzetközi kutatás szerint jelentős különbségek vannak az egyes szakmák egészségügyi kockázatai között: míg a műszakos, fizikailag és... Teljes cikk
Laboreredmények szerint rákkeltő nikkelnek lehettek kitéve nemcsak a saját állomány, hanem alvállalkozók dolgozói is a Samsung SDI gödi üzemében.... Teljes cikk
A Telex oknyomozó cikke szerint a gödi Samsung-gyárban súlyos munkavédelmi kockázatok merültek fel: egyes mérések a határérték többszázszorosát... Teljes cikk
- Health and Safety Officer 3 hónapja
- Felmérés: a magyar cégek többsége NAV ellenőrzésre számít fél éven belül 5 hónapja
- Biztonság a munkahelyeken: lépjünk biztos talajra! 5 hónapja
- Ekkora munkaügyi bírságot szabtak ki az építőiparban dolgozó cégekre 2024-ben 6 hónapja
- Munkahelyi balesetek jogi kezelése a HR szemszögéből 6 hónapja
- Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál 7 hónapja
- HR-esek figyelem: a bértranszparencia új szabályai versenyjogi csapdákat rejtenek 7 hónapja
- Már minden régióban pályázhatnak a hazai kkv-k munkavédelmi eszközök beszerzésére 7 hónapja
- Állásinterjú után csend? Ezért akár milliós bírság is járhat 9 hónapja
- Leesni könnyű, megvédeni nehéz? – kritikus a munkavédelem az építőiparban 10 hónapja
- Ezeket a munkajogi hibákat nem engedheted meg magadnak! 12 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?