Munkavégzés során nem biztonságos
Szexuális zaklatási botrányoktól hangos a média, ami egyre több területen hívja fel a visszaélésekre a figyelmet. A Katona József Színház október elején bemutatott darabja arról szól, hogy mi történik akkor, amikor a média használ ki valakit, a saját céljaira. Mi lesz a korhatáros férfimagazinba a még gyereklány félpucér fotóját kiválasztó kezdő újságíró karrierjével, hogyan próbálja elsimítani a botrányt a főszerkesztő, és mi mindent kell megtenni az olvasottság érdekében.
Nem szeretnénk sokat elárulni a darab részleteiről, de az talán nem titok, hogy a középpontba az kerül, hogy hogyan próbálja meg a főszerkesztő elsimítani a lap jövőjét is fenyegető botrányt és olyan szereplő is lesz, akinek el kell vinnie a balhét. Sőt egy női magazin munkatársainak, persze szatirikus formában előadott munkanapjaiba is bepillanthatunk, ami ugyanakkor messze van a magazinos csillogástól, ha az olvasó igényeinek kiszolgálásáról van szó.
A munkavégzés során nem biztonságos, vagyis not safe for work, azokra a tartalmakra utal, amelyeket nem biztonságos a munka közben megnyitni, mégis sokan megteszik, hacsak nincsenek eleve blokkolva a munkahelyen.
Kapunk sztereotípiákat szinte a végletekig karikírozva a magazin munkatársainak képében, akiknek persze picit az életébe is belelátunk, apró skiccekben, néhány mondatban. A karaktereken lehet nevetni, bár nem mindig felszabadultan. Az extrémek pedig kit taszíthatnak, kit vonzhatnak. A darab néha szinte a bohózatig jut el, miközben, ha nem is olyan mélyen, de üzenni is akar.
Nem is szemből „kínálja fel” a nézőnek a történetet, hanem majdnem körbe üljük a színpadot, a fizikai távolság sem nagy, közvetlen közelről szemlélhetjük a karaktereket, mintegy belemászunk az „életükbe”, ahogy a bulvársajtó is teszi alanyaival, természetesen a közönség igényeit meglovagolva. Mi a nézők/olvasók pedig habzsoljuk a történeteket, amelyek ideig-óráig érdekesek, mert mindig kell az újabb szenzáció, amelyekre aztán rosszallóan csóváljuk a fejünket.
A darabot Máté Gábor rendezte. Lucy Kirkwood írta. A szereplők: Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Dér Zsolt, Kocsis Gergely, Takátsy Péter, Pelsőczy Réka. A darab a Katona Kamrában látható.
Fotó: katonajozsefszinhaz.hu
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy egyáltalán nem szokványos kórház és orvos-sorozat a The Pitt vagyis a Vészhelyzet Pittsburghben. Ugyanis egy sürgősségi osztálynak, az ott... Teljes cikk
Január 24-én kezdődik és február 1-ig tart a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. A filmek az életről és annak részeként, gyakran a sors... Teljes cikk
Milyen törvények és elvek szabályozzák a tudás növekedését, mozgását, értékteremtését? Milyen finom árnyalatai vannak a tudásnak? Erről szól... Teljes cikk
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 2 hónapja
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 3 hónapja
- Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben 3 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 3 hónapja
- Ma utalják a fegyverpénzt - mutatjuk a részleteket 3 hónapja
- Melyik EU-s országban a legmagasabb a kultúra területén dolgozók aránya? - grafikon 3 hónapja
- Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig 3 hónapja
- Bértáblák 2026 4 hónapja
- A tudás törvényei: a megértés kulcsa 4 hónapja
- Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja 5 hónapja
- Megjelent a rendelet: ennyi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök 5 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?