Negyvenmilliárd forint vállalkozóvá válás támogatására
Negyvenmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" és az "Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása" című kiemelt pályázati felhívás.
Hangsúlyozta: a programok sikeres megvalósítása eredményeként mintegy 5200 fiatal és 2600 30 év feletti álláskereső nyer majd el támogatást az újonnan alapított vállalkozás indításához és az első éves működéséhez.
A kiemelt projektek keretében a Magyar Államkincstár (MÁK) egyszerűsített költség-elszámolási mód alkalmazásával nyújt támogatást azon 18-30 év közötti fiatalok és 30 év feletti álláskeresők vállalkozásindítási tevékenységéhez, akik az "Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése - képzés és mentorálás" című felhívás keretében vállalkozásindítással, vállalkozás-fejlesztéssel kapcsolatban felkészítésben részesültek, és jóváhagyott üzleti tervvel rendelkeznek - részletezte az államtitkár.
A potenciális vállalkozók a GINOP-5.1.9-17 projekt keretében támogatott szervezetek által nyújtott képzési programok teljesítésével szerezhetik meg a vállalkozásindításhoz szükséges kompetenciákat, elsajátíthatják az alapvető jogi, pénzügyi, gazdálkodási, munkaszervezéssel, gazdálkodással és irányítással kapcsolatos ismereteket, megismerhetik a vállalkozási formák típusait, képessé válhatnak előkészíteni önfoglalkoztatóvá vagy vállalkozóvá válásuk lépéseit.
A mostani felhívások révén elérhető, a MÁK által az egyes újonnan megalapított vállalkozások részére továbbadott támogatás összege 4,5 millió forint lehet. Ez az összeg az önfoglalkoztatás, továbbá a vállalkozásban foglalkoztatott munkavállalók személyi jellegű ráfordítására, valamint ennek 40 százalékáig a vállalkozás indításához szükséges egyéb tevékenységek finanszírozására, eszközbeszerzésre, információs technológiai fejlesztésre, bérleti díjra, marketing és kommunikációs tevékenységre fordítható.
mti
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
Negyven milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg az 1+1 program második ütemében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk
Új lendülettel startol el a BoschxRichter Ipari Innovációs Díj, melyet Magyarország két innovatív nagyvállalata immáron harmadik alkalommal hirdet... Teljes cikk
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 6 napja
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 7 napja
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 2 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 2 hete
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 2 hete
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 2 hete
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 2 hete
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 3 hete
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 4 hete
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben