Nem barátkozunk lelkesen a kollégákkal
A dolgozók kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy a kollégái között legalább egy valakivel baráti kapcsolatban lenne. Minden tizedik számára teljesen lényegtelen, hogy a munkán kívül milyen kapcsolatban van a munkatársakkal. A régi kollégákkal is kevesen tartják a kapcsolatot, azok között, akik mégis a személyes okok mellett leginkább szakmai kapcsolat- és a karrierépítés számít.
A profession.hu több mint 1000 munkavállalót kérdezett meg arról, hogy mennyire tartják fontosnak a jelenlegi és régi kollégákkal való kapcsolatukat. A válaszadók több mint fele nem fektet különösebb hangsúlyt arra, hogy munkaidőn kívül is találkozzon a munkatársakkal és a régi kollégákkal is csak minden harmadik válaszadó találkozik rendszeresen. Ez alól az államigazgatásban, illetve az egészségügyben dolgozók képeznek kivételt, itt a többség szívesen köt munkahelyi barátságokat és ezek kevésbé is szakadnak meg.
Meglepő módon a felsővezetők is közelebb érzik magukhoz a régi kollégáikat, majdnem 60 százalékuk szerint több barátjuk is van a volt munkatársak között. Ez a pozitív hozzáállás viszont már nem marad meg a jelenlegi munkahelyen: csupán 35 százalékuk érzi úgy, hogy innen is megmarad majd valamilyen baráti kapcsolat.
Átlagosan a dolgozók 41 százaléka érzi úgy, hogy tartani fogja a kapcsolatot a mostani kollégáival, ez pusztán 4 százalékkal kevesebb annál, mint ahányan jelenleg is úgy válaszoltak, hogy legalább egy barátjuk van a munkahelyükön. A 25-29 éves korosztály kiemelkedő kapcsolatépítésben: 57 százalékuk ápol baráti kapcsolatokat a munkahelyén.
Találkozni azonban csak a válaszadók 35 százaléka szokott rendszeresen a régi munkahelyen megismert kollégákkal. Ez a szám a 30-39 éves korosztály körében a legmagasabb, ami magyarázható azzal, hogy ezt a korosztályt az idősebbeknél kevesebb kötöttség jellemzi, viszont anyagilag már megengedhetnek maguknak egy-egy találkozót. A legrosszabb helyzet az oktatásban figyelhető meg, itt csak minden ötödik munkavállaló tartja a kapcsolatot.
A válaszadók 65 százaléka szerint a barátság miatt fontos a kapcsolattartás a régi kollégákkal, de majdnem felük számára az értékes szakmai kapcsolat is számít. A korral egyre kevésbé lesz fontos a személyes vonatkozás ebben a kérdésben, de a 25-29 éves korosztályban is 59 százalék tartja fontosnak a karrierépítés kilátását a munkahelyi barátságok megkötésekor.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek