Nem szerepelnek a kialkudott pontok a köznevelési törvény módosításában
A köznevelési törvény most benyújtott módosításából több olyan pont is kimaradt, amelyekről a tárgyalásokon egyeztettek, és akkor úgy tűnt, az álláspontok közeledtek – nyilatkozta az MTI-nek Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.
A PSZ elnöke szerint az önkormányzatokat meglepetésszerűen érte az iskolák működtetésének elvonása, és kérdéses, hogy ezt a feladatot a tankerületek hogyan fogják megoldani.
Emellett Galló Istvánné “elképesztőnek” nevezte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozatát, miszerint azért kell az iskolák üzemeltetését is a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) rendelni, mert romlottak a tanulói teljesítmények.
A tanulói teljesítmények romlása a szakszervezeti vezető szerint azzal van összefüggésben, hogy az új nemzeti alaptanterv bevezetése óta jelentősen nőtt a tananyag, az óraszám. Minőségi munkát ilyen feltételek mellett sem tanulótól, sem pedagógustól nem lehet elvárni – értékelte.
Pedagógusnap alkalmából
A Fidesz-frakció közleményében viszont úgy fogalmazott: a pedagógusok számíthatnak a kormányra és arra is, hogy előrébb léphetnek az életükben. Megjegyezték: a 2013-ban indított pedagógus béremelési programban a pedagógusok bére átlagosan 40 százalékkal emelkedett, és a béremelés idén és jövő ősszel is folytatódik. A pedagógusokat érintő további szakmai kérdésekben folyamatos az egyeztetés a Köznevelési Kerekasztalon és megkezdődik a nevelést-oktatást segítő nem pedagógus végzettségű dolgozók bérrendezése is.
Ikotity István, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője a pedagógusnap alkalmából vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a pedagógusok bár valóban kaptak fizetésemelést 2010 óta, arra egyrészt több részletben került sor, másrészt a bérüket elszakították a minimálbértől, ami miatt az folyamatosan veszíteni fog az értékéből. Emellett a tanári pálya kiszámíthatatlanná vált, a tanári szobákban pedig félelem és bizonytalanság uralkodik, mivel az ötvenes-hatvanas évek szocializmusára jellemző módon számon kérik a pedagógusokon, hogy “ki mit lájkol és miért” – mondta az LMP-s politikus.
Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt (MLP) ügyvivője arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a pedagógusok átverését, az időhúzást és haladéktalanul teljesítse a pedagógusok követeléseit, mert ez az egész ország érdeke. A Magyar Liberális Párt úgy véli: olyan oktatási rendszer szolgálná a magyar társadalom fejlődését, amely képes felkészíteni a gyerekeket arra, hogy tudjanak csapatban együttműködni, információt feldolgozni, újragondolni dolgokat, kételkedni és kérdezni, valamint merjenek kreatívak lenni.
Az MSZP meglátása szerint a pedagógusok jogait korlátozzák ma Magyarországon, a 2010 óta tartó kormányzás szűkítette a gyermekek tanulási esélyeit, lefokozta a tanárok társadalmi státuszát és kirekesztette a szülőket az iskolából. A magyar kormány megalázza a tanárokat, ahelyett, hogy örülne kreativitásuknak, alkotóképességüknek – hangsúlyozták.
Az Együtt példaértékűnek tartja a pedagógusok munkáját és kitartását, akik próbálják a lehető legszínvonalasabb oktatást nyújtani a gyermekeknek, fiataloknak a kormány szerintük “dilettáns, fenyegető, a szakma, a szülők és a diákok véleményét semmibe vevő, az Orbán-rezsim lenyomatát minden elemében magán viselő” rendszerében.
A Párbeszéd Magyarországért a kötelező iskolaotthonos oktatás elleni népszavazásra gyűjt aláírásokat. A párt szerint vissza kell adni a továbbtanuláshoz való jogot, az iskolák, pedagógusok, diákok autonómiáját.
A Demokratikus Koalíció közleményében kifejtette: a pedagógusok ebben a tanévben megmutatták, hogy a saját érdekeik mellett a fiatalok jövőjéért is kiállnak, azonban úgy tűnik a kormány semmit sem tanult belőle. Az oktatás átszervezésének új tervei a DK szerint csak növelik a bürokráciát, a kiszolgáltatottságot, a káoszt, pedig a jó oktatás kulcsa a pedagógusok megbecsülése és autonómiája.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk
Csapatnak véljük, de csak csoportnak mérjük, közösségként pedig még csak a kanyarban sincs… - mikor és mitől válik valódi csapattá az emberek... Teljes cikk
Az AI-eszközök felgyorsítják a munkavégzést, a felszabaduló idő azonban sok cégnél nem a dolgozóknál marad. A Cisco HR-vezetője szerint az egyik... Teljes cikk
- Egy apró hiba, milliós bírság - ezekre figyelj külföldi munkavállaló alkalmazásakor 2 hónapja
- A vezetők havi tízmilliót kapnak, a kutatók megélhetésért küzdenek: válságban a magyar tudomány? 3 hónapja
- Bérvita és elvándorlás: összeomlás szélén a színházi szakma? 5 hónapja
- Munkahelyi balesetek jogi kezelése a HR szemszögéből 5 hónapja
- Ez az ára az igazságtalan bérezésnek 5 hónapja
- "Ez már modern rabszolgaság" - általános sztrájk a 13 órás munkanap ellen 6 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 6 hónapja
- Uniós támogatásban részesült a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete 7 hónapja
- 120 dolgozó mondott fel - HR-krízisben az oktatás irányítása 8 hónapja
- Valóban kevesebb a külföldi dolgozó a magyar munkaerőpiacon? 9 hónapja
- Felmérés: a legtöbb munkaadó nem áll készen a bértranszparenciára 9 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben