Nem tudni, mi lesz a magánnyelvtanárokkal
Az új tanév kezdetén, szeptember 1-jén lépett hatályba a többek között a nyelvoktatást is szabályozó új felnőttképzési törvény, egyelőre mégsem tudja senki, kell-e a magántanároknak is akkreditáció, vagy hogy mi számít pontosan általános nyelvi képzésnek. Az aggódó szakmai szervezetek és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nyilatkozatháborút vívnak, de konkrétumok még nincsenek, írja az edupress hírlevele.
Mindezzel az eredeti szándék szerint azokat a csalókat akarták kiszűrni, akik úgy üzemeltettek nyelviskolákat, hogy meghirdették a képzést, majd azt vagy egyáltalán nem, vagy nagyon alacsony színvonalon biztosították, így csalva ki a jelentkezők pénzét. A törvényszöveg értelmezése ugyanakkor nem egyértelmű, és egyelőre nem tudni, hogyan bontja majd ki az NGM a jogi csomót.
Minden értelmezés kérdése
A szakmabeliek szerint, ha az egyelőre még el nem készült végrehajtási rendeletek úgy állnak majd a kérdéshez, ahogyan azt a pesszimisták feltételezik, azzal gyakorlatilag minden magántanárt és kis nyelviskolát kizárnak a területből.
A Nyelvtudásért Egyesület arra hívta fel a figyelmet, hogy minden azon múlik, az NGM és a miniszter rendeleteiben hogyan értelmezi a törvényt. Az egyesület jogértelmezése szerint ugyanis a szövegből az is kiolvasható, hogy az új, szigorú szabályozás csak azokra nézve kötelező, akik államilag elismert végzettségekre felkészítő, támogatott képzést adnak. „Állami támogatást nem élvező képzés tehát éppúgy végezhető állami minőségi garancia és az ahhoz kapcsolódó előnyök, jogosítványok nélkül, mint annak birtokában” – írja közleményében a szervezet. A magyarorszag.hu kormányportál és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapja egyébként szintén ilyen értelmezését adja a törvénynek.
Eszerint tehát bár a törvény mindenkire vonatkozik, aki bármilyen nyelvi képzést végez, azon belül akkreditációs kötelezettség azonban nem feltétlenül. Ez viszont csak egy lehetőség, amelyet a rendeletekben meg kellene erősíteni ahhoz, hogy tisztázódjon a helyzet.
Az NGM hárít, nem konkretizál
Problémás pont egyébként a törvényben az általános nyelvi képzés fogalma is, amelyet a jogszabály úgy határoz meg mint „az Európa Tanács Közös Európai Referenciakeretben ajánlott hatfokozatú rendszer szintjeiben megfogalmazott követelmények teljesítésére irányuló, további kimeneti szintekre osztott nyelvi képzés”. Ez szintén értelmezhető többféleképpen.
Az NGM december 13-i közleménye szerint ugyan „nem igaz, hogy olyan szabályozást kívánna kialakítani, amelyben egy magántanár is csak előre engedélyeztetett képzési program alapján taníthatna, és nem igaz, hogy tőlük is vagyoni biztosíték letételét követelné meg”, valójában azonban elkülönítésükre nem sok lehetőség nyílik. A törvényben ugyanis csakis tevékenység alapján osztályozzák a képzést végzőket.
Az iskoláknak mindenesetre egészen bizonyosan meg kell majd felelniük a megszigorodott követelményeknek. „Ennek része az engedélyeztetés kötelezettsége és a vagyoni illeték előírása is, mely a képzésben résztvevőket védi” – írják közleményükben, amely egyértelműen előrevetíti, hogy a rendeletek az iskolákra is kiterjesztik majd a szabályozást.
edupress.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Újraválasztotta elnökét a Felnőttképzők Szövetsége 2 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Kiderült, mely cégekben dolgoznak az ország legokosabb munkavállalói 4 hónapja
- Képzések: ingyenes és online tanfolyamok, felnőttképzési lehetőségek 7 hónapja
- Tovább bővül a szakképzés: 15 milliárd forint a fiatalok és felnőttek képzésére 7 hónapja
- Németh Zsófia az ING Bank új HR vezetője 7 hónapja
- Elindult "Az Év Trénere Díj" 2025 pályázat 9 hónapja
- Karrierváltás vagy vállalkozásindítás felnőttképzési tanfolyamok segítségével 9 hónapja
- Új elnök a Magyar Elektrotechnikai Egyesület élén 11 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?