kapubanner for mobile

Népszava: csak álom a 30 százalékos béremelés a szakképzésben

Volt, akinek 19, másnak csak 6 százalékkal emelkedett a fizetése, a PSZ tud olyan pedagógusról is, akinek semmit sem emeltek a bérén.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közlése szerint a júliustól érvényes, átlagosan 30 százalékos béremelés nyomán augusztus elején kapja meg először magasabb fizetését az ágazatban dolgozó 32 ezer szakember. A Népszava több érintettet is megkérdezett, akik szerint az átlag 30 százalékos emelés „csak álom”. Egy Csongrád megyei szakközépiskola tanára 40 év munkaviszony után 13 százalék emelést kapott. Egy baranyai szakgimnázium tanára jobban járt, 19 százalékkal emelkedett a fizetése, de a lap tud olyan tanárról is, aki csak 6 százalékos béremelést kapott. A lap által megkérdezettek közül senki sem tudott olyan kollégáról, akiknek 30 százalékkal vagy annál is többel emelkedett a fizetése.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) május végén végzett felmérést a bérajánlatok alapján, ebből az derült ki, hogy az ajánlatok többsége 10-20, illetve 20-30 százalék közötti emelésről szólt, ennél nagyobb arányú emelést csak kevesen kaptak, de olyan oktatóról is tudnak, akinek egyáltalán nem emeltek a bérén.

A PSZ szakképzésért felelős alelnöke, Gosztonyi Gábor szerint a pedagógusoknak magas árat kell fizetniük a béremelésért, mert le kellett mondaniuk közalkalmazotti jogviszonyukról, ami számos juttatással és jogi védelemmel járt, az új munkafeltételek miatt pedig sokkal könnyebb lesz elbocsátani egy dolgozót, és alacsonyabb végkielégítésre számíthatnak az érintettek.

Népszava
fotó: pexels
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek