Újabb vissza nem térítendő támogatási program indul a vidéki mikro- és kisvállalkozásoknak
A kormány újabb, vissza nem térítendő támogatási programmal segíti a vidéki térségek legkisebb vállalkozásait. A GINOP Plusz-1.2.4-25 kódszámú - európai uniós társfinanszírozással megvalósuló - program célja a mikro- és kisvállalkozások versenyképességének növelése, a helyi gazdaság élénkítése és a munkahelyek megőrzése - közölte kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A program az Új gazdaságpolitikai akcióterv egyik alappillérét képező Demján Sándor Program részeként valósul meg - tették hozzá.
A 2025-ben a hazai kkv-k számára rendelkezésre álló összesen 1400 milliárd forintnyi gazdaságélénkítő forrásból 50 milliárd forintot fordít a kormány erre a célra.
Szabados Richárd, az NGM kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a közleményben emlékeztetett: a pályázat az ország négy leghátrányosabb helyzetű régiójában (Dél-Alföld, Dél Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország), valamint a Szabad Vállalkozási Zónákban működő, legfeljebb 50 főt foglalkoztató vállalkozások számára érhető el. A támogatás mértéke 50 százalék, vagyis a beruházás felét a kormány állja. Vállalkozásonként 5 és 30 millió forint közötti támogatás igényelhető, amelynek akár fele előlegként is lehívható.
A támogatást új eszközök és technológiák beszerzésére, informatikai fejlesztések megvalósítására (hardver eszközök, szoftverek beszerzése, felhőszolgáltatás igénybevétele) és ingatlan beruházásra (korszerűsítés, bővítés) fordíthatják a vállalkozások. Emellett a támogatás felhasználható a projektmenedzsment és általános (rezsi) költségek fedezésére, tanácsadás igénybevételére, valamint készletek beszerzésére is
- részletezték.
A pályázat benyújtásának feltétele a legalább egy teljes lezárt üzleti év, valamint minimum 1 fő foglalkoztatott. A pályázati kitöltőprogram a hétfői napon vált elérhetővé, a kérelmek előtöltésére pedig kedden 9 órától nyílt lehetőség a www.palyazat.gov.hu oldalon keresztül. A támogatási kérelmeket május 7-én 17 órától lehet majd benyújtani a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2026. április 30-ig.
A kormány egyik legfontosabb célja az európai uniós források biztosítása a hazai vállalkozások számára. "A magyarországi kkv-k számára 2025-ben a GINOP Plusz 1. prioritása keretében 450 milliárd forintnyi uniós forrást teszünk elérhetővé vissza nem térítendő, illetve visszatérítendő (a köznyelvben "0"-ás hitelként ismert) pénzügyi támogatások, valamint ezek kombinációja révén" - hangsúlyozta Szabados Richárd. A kormány a most megjelenő programmal több mint 2 ezer vidéki vállalkozás megújulását segíti, hozzájárulva ezzel a helyi gazdaság megerősítéséhez és a területi hátrányok csökkentéséhez - olvasható az NGM közleményében.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 4 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 2 hónapja
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 2 hónapja
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 2 hónapja
- 6 ezerrel kevesebb regisztrált álláskereső januárban – mi állhat mögötte? 2 hónapja
- Ösztöndíjjal erősítik a bölcsődék szakember-utánpótlását 2026-ban is 2 hónapja
- Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 2 hónapja
- Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?