Nő a távmunka aránya Magyarországon
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyre több cég, intézmény használja ki a távmunka nyújtotta előnyöket. A szaktárca szerint a távmunkában foglalkoztatottak aránya a következő négy évben megduplázódhat.
Az Egyesült Államok után Európa és hazánk is felfedezte a távmunka előnyeit. 2001-ben mindössze egy százalék volt a távmunkában foglalkoztatottak száma Magyarországon, ma már kettő-négy százalék körül mozog, és a miniszter prognózisa szerint ez a szám a következő négy esztendőben ismét meg fog duplázódni. Hasonló tendencia volt megfigyelhető az Európai Unió régi tagállamai között is, három évvel ezelőtt a távmunka aránya három százalék volt, ma pedig eléri a tizenkettőt. Az élenjárók az északi országok, ahol a foglalkoztatottak aránya meghaladja az egyötödöt is.
Szemléletváltásra van szükség
A most kiadott, számos szakember, szakmai műhely, szakszervezetek, érdekképviseleti-, érdekvédelmi szervezet bevonásával elkészített Tanulmányok a távmunkáról címet viselő könyv a fenti adatokon túl azt hangsúlyozza, hogy bár a számok bíztatóak, a munkaadók szemléletváltása itthon még várat magára. Csizmár Gábor előszavából kiolvasható: a távmunka elterjedésének egyik akadálya, hogy egészen más szemléletet vár el munkaadótól, munkavállalótól egyaránt. A hagyományos, munkaidőn alapuló foglalkoztatással szemben egy projekteken alapuló munkaviszony áll. A távmunka hazai értelmezése itthon egyelőre olyan számítógépen végzett szellemi tevékenységet jelöl, melyben a munkavállaló otthon vagy kihelyezett munkahelyen önállóan old meg feladatokat a távolban lévő munkáltató megbízásából. A távmunka projektszemléletű jellege miatt eleve nehezen vethető össze a tipikus munkavégzési formákkal. Részben ezért sem áll rendelkezésre olyan adat, mely a távmunkában és a hagyományos foglalkoztatási keretek közt dolgozók javadalmazását hasonlítja össze. Csizmár Gábor ezzel együtt úgy véli, hogy bár a távmunkások nem a munkáltató irodáját, eszközeit, infrastruktúráját veszik igénybe, így a vállalat költségei csökkennek, kevéssé valószínű, hogy ez leszivárog a munkavállalókig, és érinti bérüket.
Előnyök
Simon Gábor, a Távmunka Tanács Elnöke három pontban emelte ki a távmunkával járó előnyöket. Legfontosabb szempontként a szolidaritást említette; a távmunka segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a hátrányos csoportok, megváltozott munkaképességűek, kisgyermekes anyák ismét bekapcsolódjanak a munka világába. A távmunka emellett a versenyképesség, a gazdasági fejlődés egyik motorja is, alkalmazásával új munkaerő-piaci lukakat lehet betömni, ezáltal bővül a foglalkoztatás. A kutatások azt mutatják, hogy az atipikus foglalkoztatási formák alkalmazásával jobb az általános közérzet, javul a teljesítmény, nő a versenyképesség, a hátrányos helyzetűek, mint társadalmi csoport esélyegyenlősége növekszik. Harmadik lényeges szempontként a távmunka alkalmas a közszféra modernizációjára is, az infrastruktúrát fejlesztése helyett, az emberi erőforrás kerül előtérbe, így a foglalkoztatás a jelenlegi szinten tartható mondta Simon Gábor.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?