Nyugdíjpénztárak: A leendő nyugdíjasok többsége jókora veszteséget szenvedett el 2022-ben
2022-ben nem volt olyan nyugdíjpénztári alap, amelyik reálhozamot ért volna el, sőt a leendő nyugdíjasok többsége veszteséget szenvedett el.
Már 2021 is rosszul sikerült a nyugdíjpénztárak számára, 2022 azonban még feketébb lett. A több mint egymillió önkéntes nyugdíjpénztári tag többsége csalódottan veheti majd kézbe az egyenlegéről szóló, néhány hét múlva érkező értesítést. A legkevésbé kockázatosak kivételével ugyanis jóformán minden portfólió mínuszban zárt, miután tavaly mind az államkötvények, mind a tőzsdei részvények árfolyama esett. Százezrek zárhatták kétszámjegyű mínuszban az esztendőt - derül ki a Bank360.hu számításaiból.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak szeptember végéig 187,33 milliárd forintos veszteséget szenvedtek el, ami történelmi rekord. Azóta valamelyest ugyan korrigált a piac, de a bukás így is tetemes.

Jobbára csak a legalacsonyabb kockázatú klasszikus alapok értek el pozitív hozamot. Az MNB honlapján elérhető árfolyamadatok alapján az OTP kockázatkerülő alapja teljesített a legjobban, több mint 8 százalékot hozammal, a nyomában a második helyen a Honvéd pénzpiaci alapja áll, szintén valamivel 8 százalék fölötti teljesítményével. Ez is messze van azonban a reálhozamtól, hiszen a tavalyi átlagos infláció 15 százalék körül alakulhatott, vagyis az egyéni számlákon lévő pénz értéke csökkent.
A többi alacsony kockázatú - legalább 75 százalékban állampapírokat vagy bankbetéteket tartó - portfóliók rosszabbul zárták az évet. Voltak olyan alapok, amelyek árfolyama 8 százaléknál is többet esett, sőt a Honvéd nyugdíjpénztár klasszikus alapja 10 százalékosnál is nagyobb mínuszban zárt. A háttérben az állhat, hogy az államkötvények árfolyama 2022-ben csökkent, a hosszú kötvények 15-20 százalékos mínuszban álltak az év végén, ezek az alapok pedig ilyenekben tartották a pénzt.
A nyugdíjalapok esetében a nagyobb kockázat nem volt teljesen egyenértékű a nagyobb bukással. A növekedési portfóliók közül több is megverte a kiegyensúlyozott alapok egyikét-másikát, ami nem meglepő, hiszen a tőzsde tavaly nem esett annyit, mint a hazai kötvénypiac.

A rendszeres kisösszegű nyugdíjpénztári befizetések is csökkentik az árfolyamok változásából eredő kockázatokat a változékonyabb időszakokban, hiszen árfolyamesés esetén egy egység megtakarításért több értékpapír vásárolható (átlagköltséghatás). A tagoknak ezért a nyugdíjpénztári megtakarításaikra a céljuknak megfelelően (nyugdíjkiegészítés) érdemes hosszú távú megtakarításként tekinteni, és havi rendszeres befizetésekkel ellensúlyozni a hozamok kilengéseit. Az előző válságot követően is bebizonyították a pénztárak, hogy hosszú távon jól teljesítenek.
A magán-nyugdíjpénztári tagok szempontjából mindez azért is fontos, mert ha visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe, akkor az addig gyűjtött összeget felvehetik a jogszabályok szerint. Csakhogy míg 2020-ig ez a summa folyamatosan gyarapodott, és egy átlagos pénztártagnál milliós nagyságrendűre hízott, az elmúlt két évben az emelkedő infláció és a csökkenő árfolyamok miatt sokaknál teljesen elolvadt.
Fotó: unsplash.com
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Felmerült a férfiak kedvezményes nyugdíjának lehetősége a Nők40 mintájára, de a szakértői számítások szerint ez komoly költségvetési terhet... Teljes cikk
A svájci indexálás egy olyan nyugdíjemelési módszer, amely nemcsak a pénzromlást (inflációt), hanem a gazdaság teljesítményét, pontosabban a... Teljes cikk
A nyugdíj melletti munkavállalás az utóbbi években az egyik legkedvezőbb foglalkoztatási formává vált Magyarországon, mind a munkavállaló, mind a... Teljes cikk
- Az X generáció fele kénytelen lesz elhalasztani a nyugdíjba vonulást 2 napja
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 1 hete
- Felmérés: a cégek számára versenyelőnyt jelenthetnek a hosszútávú munkavállalói ösztönzőprogramok 1 hete
- A saját jogon járó nyugdíjban és ellátásban részesülők száma nemek és a teljes ellátás összege szerint 1 hete
- A főbb nyugdíjellátások átlagos összege Magyarországon - grafikon 1 hete
- Egyre nagyobb a szakadék az átlagnyugdíjak és az átlagbérek között 2 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők aránya vármegyénként - grafikon 2 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma az ellátás típusa szerint - grafikon 2 hete
- Jön a Férfiak40? – inkább a rugalmas nyugdíj lehet a megoldás 3 hete
- Svájci indexálás: így maradtak el a magyar nyugdíjak a bérektől 3 hete
- Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után 4 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?