Okoskarkötő: a munkahelyi érdek felülírja a magánszférát?
A hordozható érzékelők segítségével a munkáltató folyamatosan nyomon követheti a dolgozó pihenését, éjjelét és hétvégéjét is - írja a Népszabadság. Ez azonban számos jogi és erkölcsi dilemmát vet fel.
Ezek az információk a munkaadó számára sem mellékesek, hiszen az egészséges, kipihent, aktív kolléga hosszú távon pénzt takarít meg a cégnek – mert kevesebbet lesz beteg, kisebb eséllyel kell helyettesíteni. Egyes helyeken nem ez az elsődleges cél, hanem annak ellenőrzése, hogy miként dolgozik a munkavállaló. Több cég kutatása bebizonyította, hogy a hordozható eszközökkel megfigyelt munkatársak valóban produktívabbak.
Bár Ethan Bernstein a Harvard Business School szakértője szerint az eszközök a várttal ellentétes hatást is kiválthatnak – amit ő „átláthatósági paradoxonnak” nevez. Munka helyett a beprogramozott célok elérésén munkálkodnak a dolgozók.
Az okoskarkötőkhöz hasonló digitális eszközök ellenállás nélkül törnek előre, csupán a használókon, a használatot előírók erkölcsi normáin és az adott ország jogrendszerén múlik, milyen adatokat lehet nézni, hol húzzák meg az adatelemzés határát.
Egy dolgot mindenképpen tisztázni kell: hol ér véget a munkahelyi érdek és hol kezdődik a magánszféra.
Népszabadság
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A HR technológia 2026-ra rendkívül specializálódott: már nemcsak „általános” szoftverek léteznek, hanem külön alkalmazások a... Teljes cikk
A digitális korban a HR folyamatok is átalakulnak, és az e-aláírások kulcsfontosságú bizalmi réteget jelentenek. Ezek nemcsak a hatékonyságot... Teljes cikk
Az AI-eszközök használati korlátai csendben, de alapjaiban alakítják át a munkavégzést: egyre többen igazítják napirendjüket a limitekhez,... Teljes cikk
- Az emberi tényezők a kulcs a munkahelyi boldogsághoz és produktivitáshoz 5 napja
- Meta: Dolgozói billentyűleütéseket és egérkattintásokat követnek az AI betanításához 5 napja
- Miért nem oldja meg a szabadság a kiégést, és mi az, ami ténylegesen segít? 6 napja
- A HR szerepe a munkahelyi magány elleni küzdelemben 7 napja
- A szingapúri dolgozók kevesebb mint kétharmada boldog: ezek a fő okok 1 hete
- Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt 1 hete
- Miért marad az elégedetlen munkavállaló? A vezetői vakfoltok titka 1 hete
- Túl sokat adunk? A meglepő igazság az alkalmazotti élmény mögött 1 hete
- Ha az AI 10 órát takarít meg, adjuk vissza az embereknek 1 hete
- A menopauza és az 'agyi köd': munkahelyi kihívások és a HR szerepe 2 hete
- Így érzik magukat a munkavállalók: elkötelezettség, stressz és a vezetők szerepe 2 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?