ORFK: nem soron kívül rendeltek át rendészeti tanulókat
Az országos rendőrfőkapitány közlése szerint több rendészeti szakgimnáziumból előzetes értesítés alapján rendeltek át tanulókat szakmai gyakorlatra három határ menti megyébe - írja az MTI.
A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium érintett tanulóinak átrendelése nem soron kívül történt, a tanulók az új tanítási évvel kapcsolatos információkról előzetesen értesültek - tájékoztatott Papp Károly a Független Rendőr Szakszervezet főtitkárának írt válaszlevelében, amelyet hétfőn tettek közzé a rendőrség honlapján.
Tudatta: a szakmai gyakorlat idején az állománynak térítésmentesen biztosított a szállás, és a tanulók napidíjat kapnak.
Vadai Ágnes DK-alelnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Független Rendőr Szakszervezet információira hivatkozva azt mondta, hogy a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban tanuló teljes próbaidős állományt a határhoz vezényelték, méghozzá előzetes egyeztetés nélkül. A diákok a hírek szerint nem kaptak sem enni, sem inni, sőt napidíjat sem, hogy legalább maguknak tudjanak ennivalót venni - tette hozzá.
Az országos rendőrkapitány, a police.hu oldalon közzétett levelében az olvasható: a moduláris rendőri alapképzés részeként a másodéves tanulók meghatározott óraszámban szakmai gyakorlaton vesznek részt. Jelenleg a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium tanulói közül 249 tölti szakmai gyakorlatát. Ezen túlmenően az Adyligeti Rendészeti Szakgimnáziumból 126, a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumból 90, a Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumból 78 tanulót rendeltek területi szakmai gyakorlatra.
A tanulók a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság területén végzik szakmai gyakorlatukat közrendvédelmi és határrendészeti szolgálati feladatok végrehajtásával. Az átrendelésére vonatkozó állományparancs az érintett állomány ügyfélkapujára az augusztus 21-ei héten megérkezett - írta Papp Károly.
Mint olvasható, az állományparancsok részletes tájékoztatást tartalmaznak az átrendelés időtartamára, az illetményre, a szolgálatteljesítési időrendjére, az átrendelés időtartama alatt a szakmai gyakorlat és a tanintézeti képzés ütemezésére vonatkozóan.
A cafeteria kapcsán Papp Károly közölte azt is, hogy a juttatásra vonatkozó nyilatkozatok beküldése alapján a kifizetés folyamatosan történik.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?