Országos ESG-kutatás: a cégek felénél a témának kijelölt felelőse sincs
A hazai vállalatok többségénél nem prioritás az ESG, és a megkérdezettek felénél a területnek nincs önálló felelőse sem, pedig a szabályozás fokozatosan terjed ki egyre több cégre – derül ki a Pensum Group és a DTC Solution országos, döntéshozó vezetők körében végzett kutatásából. A területhez kapcsolódó releváns szakmai tudás hiányára utal, hogy a toborzási és kiválasztási folyamatban a megkérdezettek 75 százalékának nincsenek definiált esélyegyenlőségi vezérelvei.
Komoly kihívások előtt áll ESG területen a hazai vállalatok zöme, hiszen egyelőre nem illesztették be működési kereteik közé a fenntartható működéssel kapcsolatos elvárásokat – olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben, mely a felmérés eredményeit foglalja össze. A kutatás az ESG (környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási) témakör hazai ismertségét és a vállalatok körében kialakult gyakorlatokat vizsgálta, és azt térképezte fel, mennyire ismerik a vállalatok az ESG fogalmát, tisztában vannak-e a vonatkozó törvényi szabályozásokkal, valamint milyen mértékben épültek be az ESG gyakorlatok a mindennapi működésbe.
Jelenleg az ESG-jelentéstételi kötelezettség jelenleg az úgynevezett közérdeklődésre számot tartó nagyvállalatokat érinti. Konkrétabban ezek azok a cégek, amelyek 3 kritériumból legalább kettőnek megfelelnek (500 főnél több munkavállaló, 10 milliárd forintot meghaladó mérlegfőösszeg, 20 milliárd forintot meghaladó árbevétel), így nekik az idei évről kell majd jelentést készíteniük. A Pensum Group képviselője, dr. Hadházy Tamás szerint ugyanakkor fontos minden vállalatnak felkészülni a témában, hiszen a szabályozás fokozatosan terjed ki másokra is, a közvetlen jelentéstételi kötelezettség egyre több vállalatot érint. Emellett a piaci igények és a beszállítói lánc követelményei miatt sok kisebb cégnek is érdemes felkészülni az ESG szempontok figyelembevételére, hiszen a mostani kutatás eredményei is azt mutatják, számos cégnél hiányzik a releváns szakmai tudás.
A hazai kis- közép- és nagyvállalatok körében, 92 vezető döntéshozóval készített kutatás eredményei alapján a megkérdezett vállalatok 55 százalékánál az ESG témájának a kapcsolódó ügyeknek nincs kiemelt prioritása, 50 százalékuknál pedig a témának kijelölt felelőse sincs. Ahol van gazdája a területnek, ott leggyakrabban HR, környezetvédelmi vagy jogi szakértők töltenek be ilyen szerepet.
Ki az ESG témakör házon belüli felelőse?
(Válaszok százalékos megoszlása alapján)

A Pensum Group kutatásában kiemelten kezelték az ESG-területhez kapcsolódóan a toborzási-kiválasztási folyamatban alkalmazott esélyegyenlőségi elvek témakörét. Az eredmények alapján a toborzás-kiválasztás területén a válaszadók 52,5 százaléka törekszik a társadalmi sokszínűségre, és lát lehetőséget a fejlődésre. Ennek ellenére a vállalatok 75 százalékánál nincs megfogalmazott vezérelv, ami biztosítja és támogatja a sokszínűséget és esélyegyenlőséget a vállalati toborzási folyamatokban.
A HR-beszerzésekben is gyerekcipőben jár az ESG szempontok megjelenése: a megkérdezettek mindössze 7,5 százaléka válaszolt úgy, hogy az ESG-minősítés kiemelten fontos számukra a HR-beszállítók kiválasztásakor.
A belső kommunikációs gyakorlatok fejlesztésére is érdemes a jövőben jobban figyelni, hiszen az eredmények alapján a vállalatok többsége (52%) ad hoc módon, 40 százalékuk pedig egyáltalán nem kommunikál belső platformokon a munkavállalók felé ebben a témában.
Bizakodásra adhat okot, hogy a válaszadók 47 százaléka elvárásként már megfogalmazta a HR terület felé az ESG napirendre tűzését, illetve, hogy a megkérdezettek 40 százaléka tervez ESG szakértőhöz fordulni. A Pensum Group képviselője szerint széles körű edukációra lenne szükség a hazai vállalatoknál ESG témában, és fontos lenne szaktanácsadó közreműködésével támogatni a fenntarthatósági és felelős vállalatirányítási szempontok beépülését a mindennapi ügymenetbe.
Az ESG törésvonalai - avagy hogyan lett ez a fogalom a minden és a semmi? - olvassa el korábbi cikkünk!
fotó: freepik
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Magyarországon a nők 43,8 százaléka élt már át kapcsolaton belül erőszakot, a Tesco munkavállalóinak pedig 17 százaléka. Sokak számára a... Teljes cikk
Minden korábbi rekordot megdöntve zárult az Ökumenikus Segélyszervezet 2025-ben 30. alkalommal meghirdetett Adventi Adománygyűjtése a Tescóban. A... Teljes cikk
Lezárult a „Lép a cég” elnevezésű országos munkahelyi aktivitási kihívás, amelyben a részt vevő szervezetek munkavállalói összesen mintegy 3... Teljes cikk
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 6 napja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 4 hete
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 1 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 1 hónapja
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 1 hónapja
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 1 hónapja
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 1 hónapja
- Ha egy kulcsszemély lemarad, az egész cég lemarad 2 hónapja
- AI a HR-ben: miért nem bíznak a szakemberek a mesterséges intelligenciában? 2 hónapja
- Oroszul beszélő munkavállalókat toboroznak ebben a magyar városban 2 hónapja
- Mindenki a tudásról beszél, mégis a papír számít az állásinterjún – miért? 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben