kapubanner for mobile

Öt fontos szempont elbocsátások idején

A gazdasági visszaesés próbára teszi a cégeket és szervezeteket. Egyszerre kell csökkenteniük a dolgozói létszámot, és megvédeni értékes emberi erőforrásaikat. Az Egyesült Államok-beli Human Capital Institute és a Taleo Research kutatása során 345 amerikai vállalatvezetőt, HR-munkatársat, a tehetséggondozással foglalkozó szakembert faggattak kérdőívvel és interjúkon. Elgondolkodtató válaszok születtek arról, miképp tudnak a cégek a két fenti szempont között egyensúlyozni.

A HR.BLR hírportál cikke szerint a kutatásban résztvevőket először arról kérdezték, hogy milyen szempontok alapján döntik el, mely munkahelyeket szüntetnek meg, ha a cégnél elkerülhetetlenné válnak a leépítések. A válaszadók 56 százaléka szerint a döntést meg kell előznie a legfontosabb, az üzletmenet szempontjából nélkülözhetetlen beosztások beazonosításának. Az elbocsátásokat pedig csak ezen a körön kívül szabad elrendelni. A szakemberek 35 százaléka tartotta fontosnak, hogy személyre szabott, pontos és naprakész teljesítményelemzéssel, az egyes dolgozók munkájának mérlegre tételével kell dönteni, ki marad, és ki távozik a cégtől.

Csaknem ugyanennyien, 34 százalék válaszolta, hogy a nem-hagyományos konstrukcióban alkalmazottaktól (részmunkaidősök, kölcsönzött állomány, határozott idejű szerződéssel dolgozók) kell először búcsút venni.

Az öt teendő a tanulmány szerint:

1. Azonosítsa azokat a munkaköröket, amelyek nélkülözhetetlenek a profitképes üzletmenethez. Ne csak a dolgozó személy, de az állás fontosságát is vizsgálja meg a szervezet szempontjából. Néha jobb egyes területeket teljesen felszámolni, mint széles körben bizonyos százalékot leépíteni.

2. Vegye számba azokat a kompetenciákat, melyek üzleti céljai eléréséhez szükségesek. Tartsa meg a legjobban teljesítőket a kulcsfontosságú pozíciókban. Gondolja át, ki ad hozzá értéket a vállalathoz vagy szervezethez, és kit volna nehéz pótolni.

3. Gondoljon a leépítések utáni időkre, és védje a márkanevet (a brandet). A szakértők szerint minden leépítésekre kényszerülő vállalatnál fel kell tenni a kérdést: hogyan akarjuk kommunikálni az elbocsátások célját, eredményét? A cég ilyenkor folytatott kommunikációja befolyásolja a márkaértéket, és hosszú távon is érinti a szervezet imázsát.

4. Folyamatosan tájékoztassa a dolgozókat. A lehető leggyorsabban informálja az alkalmazottakat, tegyen hozzáférhetővé minden fontos hírt időben és egyértelműen. Ne a folyosói pletykákból kelljen tájékozódniuk az alkalmazottaknak.

5. Figyeljen a "túlélőkre". Az állásukban maradóknak gyakran van bűntudata, amiért ők maradhattak, miközben kollégáiknak mennie kellett. Magabiztosságuk visszaállítása fontos feladat, ezért azt kell sugallni nekik, hogy munkájuk létfontosságú a vállalat jövője szempontjából. Így ők is könnyebben tudnak előretekinteni, és a lehető leggyorsabban visszatérnek a produktív munkához.

Humán Rent Press
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek