kapubanner for mobile

Óvatosak a szakszervezetek béremelésügyben

Jövőre 2,4 százalékos infláció várható, így az érdekvédők 4,5-5 százalékos béremelést szeretnének, néhány területen 10 százalékos emelés is elképzelhető, ám sokan közülük még korainak tartják a számokkal való dobálózást – tudta meg a Napi.hu.

Tegnap számoltunk be a Liga Szakszervezetek bejelentéséről, miszerint 5,5 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést szeretnének elérni, és kezdeményezik a 2014-es bértárgyalások megkezdését, illetve 4,5 százalékos országos bérajánlás elfogadását.

A minimálbér eszerint a jelenlegi 98 ezer forintról 103 390, a garantált bérminimum pedig 114 ezer forintról 120 270 forintra nőne 2014-ben.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke a lapnak elmondta, a gazdaság utóbbi időben mutatott teljesítménye miatt jogos elvárás a nemcsak az infláció szerinti növekedés, hanem a reálbérek emelése is. Ő 4,5-5 százalékos béremelést tart szükségesnek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy vannak olyan közalkalmazottak, akik eddig kimaradtak a béremelésekből, náluk bruttó 10 százalékos emelést is elképzelhetőnek tart. Palkovics szerint nem korai máris elkezdeni a bértárgyalásokat.

Ebben nem ért egyet Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (ÁFEOSZ-COOP Szövetség) elnöke. Mint mondja, csak hétfőn kezdték tárgyalni a jövő évi költségvetést, ezért korai számokról beszélni. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára is így vélekedik. Ő december közepére teszi az ideális időpontot.

Zs. Szőke Zoltán szerint a vállalati szféra helyzete az elmúlt két évben nem volt túl jó, és még arról sincsenek biztos adatok, hogy ebben az időszakban végre tudták-e hajtani a viszonylag magas elvárt béremeléseket.

Napi.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből

15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk

A KPI-okon túl: a művészet feltárja a csapatod igazi erejét

A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk

Íme a 4 napos munkahét sikersztorija – amit a legtöbb cégvezető nem szívesen hall meg

Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk