Partnerségi megállapodást kötött egy nyugdíjasszövetkezet és a Coop Szolnok
Partnerségi megállapodást kötött hétfőn Szolnokon a Bizalom Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet és a Coop Szolnok Zrt., hogy ösztönözzék a dolgozni akaró nyugdíjasok munkába állását - írja az MTI.
Bodnár János azt mondta: a kormány előterjesztésére az Országgyűlés megalkotta a kereteket, hogy a nyugdíjasok egy közérdekű szövetkezet tagjaként, kedvező feltételekkel vállalhassanak munkát. Szólt arról, hogy a Magyarországon élő mintegy kétmillió nyugdíjas jelentős része szeretne munkát vállalni, miközben a felmérések szerint munkaerőhiány van.
Kitért arra, hogy az lehet a szövetkezet tagja, akit a száz forint vagyoni hozzájárulás megfizetése mellett a szövetkezeten keresztül kiközvetítenek egy munkáltatóhoz. A nyugdíjas a szövetkezettel köt szerződést, és addig lehet tag, amíg a szövetkezeten keresztül munkát végez. A szövetkezeten keresztül megbízással, nem munkaviszony keretében dolgoznak, így többlet nettó jövedelemre tehetnek szert.
Elmondta: szolnoki szövetkezet augusztus 17-én 23 ember részvételével a megyében elsőként alakult meg, és hétfőn nyitották meg első irodájukat Szolnok belvárosában, a Baross úton. Jelenleg öt céggel van szerződésük és hattal zajlanak előrehaladott tárgyalások, 150 tag pedig már a szövetkezeten keresztül vállal munkát.
Fekete Tibor, a Coop Szolnok Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: az idén 71 éves, száz százalékban magyar tulajdonú cégcsoport a szövetkezeti rendszerből nőtt ki. A cégnél 1661 ember dolgozik, közülük 124 a nyugdíjas. Bejelentette: a napokban fogadta el a Coop Hungary vezetősége egy "Coop Akadémia" elindításának ötletét, amely tanulóknak, középkorú és nyugdíjasok dolgozóknak is továbbképzési lehetőséget biztosít.
Kállai Mária, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elmondta: a kormány anyagilag és erkölcsileg is megbecsüli a nyugdíjasokat, és méltatta a Coop cégcsoportnak a közösség érdekében végzett tevékenységét.
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) felidézte: 2010-ben a kormány egyik bejelentése volt, hogy egymillió munkahelyet fog létrehozni tíz év alatt az országban. Hét év elteltével már több mint 700 ezer új munkahellyel gyarapodott az ország. A polgármester kitért arra is, hogy harmonikus és folyamatos az együttműködés a Coop Szolnok Zrt. és a város között, és bejelentette: az önkormányzat is kapcsolódik közfoglalkoztatóként a nyugdíjasszövetkezeti rendszerhez.
Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnök azt mondta: Magyarországon a nemzetgazdasági ágazatok közül a kereskedelem a legnagyobb foglalkoztató, a statisztikák szerint csaknem 500 ezer ember dolgozik ezen a területen.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A 2026 elején is alacsony munkanélküliségi ráta mellett számos ágazatban – különösen az építőiparban és az élelmiszer-feldolgozó szektorban... Teljes cikk
Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át. Teljes cikk
A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán. Teljes cikk
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- Hogyan változtatja meg a social commerce a marketplace-vásárlók viselkedését? 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- A szakszervezet szerint a nyugdíjak negyedét elveszi a rendszer 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- A belső mobilitás lehet a munkaerő megtartásának záloga 2 hónapja



Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?