Pászka - Nagymamáink hagyatéka
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVan, amikor nem mi döntjük el, hogy mi legyen a menü. Az anyagcserezavar, az inzulinrezisztencia, a fogyókúra vagy a pajzsmirigyproblémák bizony teljesen átalakíthatják életünket. De az is elképzelhető, hogy csupán változatosabban szeretnénk étkezni.

Bármelyik is igaz rád, annyi biztos, hogy ehhez néha speciális ételekre van szükségünk.
A következő pár sorban most néhány kenyérhelyettesítő terméket hoztunk neked, hogy könnyebb legyen a döntés. Tudd meg azt is, hogy miért érdemes pászkát fogyasztani! Válogass kedvedre!
Kenyérhelyettesítés egyszerűen és gyorsan
A kenyérnek ezer és egy változata van; készülhet búzalisztből, tönkölybúzalisztből és rozslisztből is. Ha viszont már “unjuk a banánt”, és szívesen iktatnánk be mást is a kenyér helyett a mindennapi étkezésbe, akkor erre számos lehetőségünk van.
Készíthetünk pizzát, tortillát, vagy dönthetünk az édes pékáru mellett. A rágcsa polcot pedig feltölthetjük kétszersülttel és extrudált kenyérrel is.
Persze amennyiben szigorúan előírt étkezési szokásokat kell figyelembe vennünk, akkor ezekhez igazítsuk a vásárlást.
Pászka - egy “kenyér”, amelyet öreganyáink hagytak ránk
Még tisztán él az emlékezetemben, amikor nagymamám sürgött-forgott a konyhában és mindig előállt valami új furcsasággal. Sosem jött ki üres kézzel a konyhából. A régi öregek olyan gasztronómia tudással rendelkeztek, amelyet sokunk irigyel, és ők bizony ismerték a kenyérhelyettesítés minden formáját.
Nemcsak a krumplilángost, de a pászkát is elkészítették néhány perc alatt. A pászkát keletlen kenyérnek és macesznak is nevezték, s egészen a bibliai időkig nyúlik vissza a története. Ez a formátlan finomság gyorsan összeállítható, mégis bárki szívesen fogyaszthatja kenyér helyett is.
Amennyiben te is égsz a vágytól, hogy kipróbálj valami olyat, amit eddig még nem, akkor a NapiBio.hu élelmiszer kínálatában bátran válogathatsz, itt mindent megtalálsz majd, ami egy színes étrendhez szükséges!
Miért érdemes fogyasztani?
A macesz nagyon könnyen emészthető. Nincs benne sem élesztő, sem zsiradék. Pont emiatt passzol tökéletesen a diétákhoz is. Az a legjobb, hogy az elkészítéséhez csak egy kis vízre és lisztre lesz szükséged, de számos késztermékkel is találkozhatsz.
A pászka felhasználása
A pászka nem csak kenyér formában ehető meg, mivel különböző ételek alapanyagaként is szolgálhat. Talán még nem hallottál róla, de bevett szokás a tyúkhúslevesekbe és más húslevesekbe macesz gombócot főzni. Sőt, az áztatott pászkából bármilyen húsba készíthetünk tölteléket is. Még több újdonságra vágysz? Akkor próbáld ki a forró vízbe, fűszeres habart tojásba mártott pászkát is, amelyet gyorsan ki is süthetsz!
Tökéletes snack a gyerekeknek, a felnőttek számára pedig a legjobb partifalat, ugyanakkor a salátás tálban is megállja a helyét. Mártásokhoz, szószokhoz keresel valami mártogatni valót? Akkor sem hagy cserben a pászka!
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?