Pozitívabb jövőképpel rendelkezik a Z generáció
A Z generáció 44 százaléka küzdelmesnek vagy elviselhetetlennek tartja a jelenlegi nyugdíjasok életét, az Y generációsok 56 százaléka van hasonló véleményen. Az időskori munkavégzéssel kapcsolatban is pozitívabb a hozzáállása a fiatalabb, jellemzően pályaválasztás előtt álló korosztálynak. Míg az Y generáció tagjainak 60 százaléka számít arra, hogy idős korában is dolgoznia kell majd, addig a Z generáció 50 százaléka gondolkozik hasonlóképp - derül ki az OTP felméréséből.

Az időskorral kapcsolatos, eltérő generációs képek jól láthatóak az élethosszig tartó munkával kapcsolatos várakozások kapcsán is. Amíg a még jellemzően tanuló Z generáció tagjainak 47 százaléka gondolja úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog, addig a már inkább aktív munkavállalónak számító, jellemzően a húszas éveinek végén, harmincas elején járó korosztály 61 százaléka már lemondott a gondtalan nyugdíjas évekről.
„A mostani kutatásunk is alátámasztotta azt, hogy lakosság egy igen jelentős része felismerte, valamit tenni kell annak érdekében, hogy megteremtse az anyagi szempontból is gondtalan nyugdíjaskor feltételeit. Ugyanakkor szomorúan tapasztaljuk, hogy fiatalok jelentős része az élethosszig tartó munkában látja a megoldást" - nyilatkozta Nagy Csaba az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Ma a nyugdíj az átlagkeresetnek mindössze 47,5%-a. Míg az Európai Unióban átlagosan a GDP 12,9%-át fordítják nyugdíjakra, Magyarországon az arány... Teljes cikk
A korkedvezményes nyugdíj visszaállítását egyre több szakszervezet sürgeti, különösen az egészségre ártalmas munkakörökben dolgozók... Teljes cikk
Rekordot döntött a taglétszám és a befizetés az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztáraknál: a Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint tízezrek... Teljes cikk
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 1 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hete
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hete
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 2 hete
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 2 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 2 hete
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 2 hete
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 2 hete
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 3 hete
- Rekordtaglétszám, rekord befizetések – mi áll az önkéntes pénztárak berobbanása mögött? 3 hete

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben