Recepciós bárki lehet?
Vannak jokernek tartott állások, ahová olyan frissdiplomás fiatalok jelentkeznek, aki sajnos nem találnak állást a saját szakmájukban. Tipikusan adminisztrációs, ügyfélszolgálatos, recepciós, takarító területen próbálkoznak, és mégis sajnos rendre elbuknak. Vajon mi az ok, amikor mindenki ért hozzá?
Történt nemrég, hogy egy irodaházban egy napon két tűzriadó is volt, szinte "természetes", hogy téves riasztás, ám ez sok kellemetlenséggel járt. Különösen ingerültek ilyenkor az irodaházi dolgozók, ha ez nem egyedi eset, márpedig nem az. Most úgy alakult, hogy megszemlélhettem közelről a recepciós hölgy munkáját ebben a helyzetben.
A sziréna megszólalásakor ő nem "jajne" szólamokba kezdett, hanem felugrott, lifteket ellenőrizte, kikapcsoltak-e. Addigra megérkeztek az első levonulók a lépcsőházból, a be- és kiléptetőrendszert inaktiválta, hogy akadálytalanul menekülhessen mindenki. Közben(!) telefonon érdeklődött a biztonsági csapattól, mi történt, a neki előírt protokollt is végigvette. Emellett az ingerült dolgozókat nyugtatta, terelte, akik persze őt okolták a történtekért. Higgadtan, századjára is elmondva, mennyire sajnálja, de ez a szabály, és mindenkit kiterelt az épület elé. Kb. 10 percig tartott ez a munka, mégis elgondolkodtam: erre egy átlagos, különösebb felkészültséggel nem rendelkező ember mennyire lenne képes?
Ebből az egyszerű példából is látszik, hogy egy munkaerőpiacon kevésbé keresett diplomával, de ilyen jellegű tudással nem rendelkező embernek esélye sincs. Ezek a joker-jelentkezések ezért vannak kudarcra ítélve: az ilyen jelölt tényleg nem alkalmas ezekre a feladatokra.
A saját, recepciós munkákra írt mintaCV-mben pl. benne van, hogy egy átlagos recepciós írja be, milyen tudásanyaga van a témában. "Jogi, és biztonsági ismeretek, melyek a recepciós munka elvégzéséhez szükségesek." - szól a mintaszöveg, ezt pedig érdemes komolyan kitölteni.
Joker-jelentkezések helyett
Sokan azt hiszik, pozitív hozzáállásnak látszik, hogy bármilyen munkát elvállalnak, csak legyen már valami. Tényleg pozitív, ha nem derogál a kétkezi munka, a takarítás, ha elfogadod, hogy "alulról kell kezdeni". De a munkáltató meg úgy látja, "jobb híján" bármit elvállalsz, majd alkalomadtán továbblépsz. Az adminisztrációs vagy takarítói állásokra joker-jelentkezést beadók többnyire ezért nem járnak sikerrel (és ez nem egyenlő a "túlképzett" fogalmával, hiszen ők inkább alulképzettek, még egy OKJ-s ügyintéző titkárral vagy takarítóval szemben is). Így sajnos ki lehet küldeni akár 1000 db jelentkezést is úgy, hogy válasz és érdemi eredmény nélkül maradjon.
Ha bevételre van szükség, akkor legális alkalmi munkák kisegíthetnek: korrepetálás, vagy háztartási munkák. Emellett persze folyamatosan pályázni kell a végzettségednek megfelelő munkákra, nagyon alapos, jól kidolgozott álláspályázatokkal. Ha megengedheted magadnak, hogy tapasztalatszerzésre koncentrálj, ne a bevételre, akkor önkéntes munkákkal lehetséges megfelelő tapasztalatot szerezni, azon a szakterületen, amiben végeztél.
Jobangel
HR Blog
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk
A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk
A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- Full-Stack Developer 1 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja
- Új, jól fizető fejlesztői állások – történelmi videojáték-beruházást jelentett be a kormány 2 hónapja
- Betonozó 3 hónapja
- Autóbuszvezető 3 hónapja
- Health and Safety Officer 3 hónapja
- Tehergépkocsi-vezető 4 hónapja
- Futár 4 hónapja
- Targoncavezető 5 hónapja
- Customs Specialist 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?